Ugrás a tartalomra

Vendégként három pontot kaszált a Vasút

Létrehozva
A miskolci zöld-fehérek szombaton délután Tállyán diadalmaskodtak. Egygólos sikert arattak a vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban.
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 4. forduló
 
Tállya RSE – MVSC-Miskolc 1–2 (1–2)
Tállya, 100 néző. V.: Majoros (Farkas M., Hankó).
Tállya RSE: Tarr – Nyitrai, Horváth B. (Budai), Török, Holló, Fazekas, Ujvári, Varga A., Molnár J. (Koc), Tőkés (Kontra), Varga M. Edző: Martis Ferenc.
MVSC-Miskolc: Sándor K. – Lőrincz, Kurucz, Bánk (Veres), Bakos (Szőke), Kele (Janovicz), Kovács F. (Kiss P.), Blaskó, Csávás, Gönczi, Sebestyén D. (Bedő). Edző: Kurucz Gábor.
Gólszerző: Molnár J., ill. Gönczi, Sebestyén D.
Jók: Török, Ujvári, ill. az egész csapat.
Martis Ferenc: – Az első harminc percben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, de nem tettük meg. A második félidőben már hiába küzdöttünk, nem tudtunk kiegyenlíteni, így nem maradt más hátra, mint az, hogy gratuláljak az MVSC-nek.
Kurucz Gábor: – Nehéz kezdés, de harminc perc után folyamatosan belejöttünk a találkozóba. A játékunk már rendben volt. A csapat nagyot küzdött, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a meccset. Gratulálok mindkét csapatnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.