Ugrás a tartalomra

Zámbó Zoltán tizedik lett

Létrehozva
Lengyelországban rendezték a vakok és gyengénlátók rapidsakk világbajnokságát.
Kép
zambo-rzeszowban.jpg
Zámbó Zoltán a gyengénlátók mezőnyében játszott a vébén. Fotó: Magánarchívum

A Rzeszów városában augusztus 27-én és 28-án tartott eseményen a világ legjobb látássérült sakkozói mérték össze tudásukat. Az öt magyar versenyző közül a miskolci Zámbó Zoltán szerepelt a legjobban. A DVTK FIDE-mestere, a piros-fehérek szakosztályvezetője és vezetőedzője, az NB I-es csapat tagja – aki civilben német és történelem szakos középiskolai tanár – 5.5 ponttal az előkelő tizedik helyet szerezte meg a negyvenhét szereplős csoportjában.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.