Ugrás a tartalomra

Újabb nyílt nap lesz a Miskolci Állategészségügyi Telepen szombaton

Létrehozva
Már 237. alkalommal várják az állatbarátokat egy közös sétára a telep lakóival, ugyanott örökbefogadás is megoldható.
Kép
Nyílt Nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
A 236. is nagy siker volt. Fotó: Osztie Tibor

A programra szeptember 6-án, szombaton tíz és tizennégy óra között várják a látogatókat a telep munkatársai és a gondozott háziállatok, ahol az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy egy felemelő, simogatással egybekötött sétán ismerkedjenek meg a telep négylábú védenceivel. 
A tapasztalatok szerint a látogatók szeretete, figyelme és törődése rendkívüli módon hozzájárul az állatok fejlődéséhez. Számukra a legnagyobb ajándék egy séta, néhány simogatás és egy kis fülvakargatás, a közös időtöltés így mind az állatok, mind a látogatók számára maradandó élményt jelent - írja beharangozójában a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Hangsúlyozzák, a nyílt nap egyúttal lehetőséget biztosít az örökbefogadás folyamatának elindítására is mindazok számára, akik hosszú távon is felelősséget vállalnának egy-egy, sok megpróbáltatáson átesett állatért.

Kép
Nyílt Nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

A telep munkatársai nagy örömmel fogadják a látogatók adományait is, legyen az régi törölköző, rongy, edény, fagyasztott hús, rizs, játék, nyakörv vagy bármely olyan eszköz, amely egy kutya vagy macska mindennapjait szebbé teheti.

Az eddig megrendezett nyílt napok jelentős mértékben hozzájárultak a látogatók és a telep közötti jó kapcsolat erősítéséhez. Egyre többen vesznek részt ezeken az alkalmakon, segítve a telepen élő állatok életének jobbá, tartalmasabbá tételét – amire továbbra is nagy szükség van.

A gazdira váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

A telep elérhetősége:

Cím: 3527 Miskolc, Fonoda u. 16.
Telefon: +36 30 339 6549
Ügyfélfogadás: hétfő – szerda – csütörtök 11:00–14:00 (kizárólag előzetes időpont-egyeztetéssel)

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.