Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Pfliegler villák

Létrehozva
A régi képeslapon található két különleges épület, vagyis a Pfliegler-villák ma már nem állnak.
Kép
12_akkoresmost_250913_pfliegler_villak.jpg
Akkor... (Pfliegler Imre képeslapja)

Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című sorozatának 7. részében azt írja: Pfliegler J. Ferenc önéletírásából pontosan tudni, hogy 1912.re épültek fel a nyaralók, melynek tulajdonosai a Pfliegler Bertalan-Pfliegler Imre testvérpár voltak. Az 1980-as évek végén, 90-es évek elején a két épület egyike mégis Gulyás villaként került a köztudatba.

Ennek magyarázata az, hogy Pfliegler Imre villáját államosították, amely a későbbi években tönkrement. A képen látható jobb oldali villa, az 1925-ben elhunyt Pfliegler Bertalan után Bellák Vincéné öröksége lett, s ő az 1950-60-as években eladta a Gulyás családnak. Ez a név maradt meg a köztudatban az épület romhalmazzá válásáig.

Kép
pfliegler_villak_20250910-ot_01.jpg
...és most. (Fotó: Osztie Tibor)

A 90-es években számos újságcikk foglalkozott a villa sorsával, mindaddig, amíg teljesen el nem pusztult. A Mit Miskolc Adhatott Blog megjegyzi, érdekesség még a villákkal kapcsolatban, hogy az 1920-as évek végén itt találtak rá egy ötezer darabos őskori leletegyüttesre, amelyek bizonyítják a jégkorszakbeli ősember jelenlétét a környéken.

A villák melletti területen, az Avasi kilátó előtt korábban parkoló volt, ennek a helyén a terület rehabilitációja során vendéglátóhely és illemhely létesült, ezek közül már csak az utóbbi használható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.