Ugrás a tartalomra

Több vasat tartanak a tűzben

Létrehozva
Szurkolói ankétot tartottak szombaton este a DVTK Arénában, ahol kiderült: a női kosarasok aranyéremre vágynak.
Kép
DVTK HUNTHERM szurkolói ankét
Sokan érdeklődtek a jó hangulatú ankét iránt. Fotó: Osztie Tibor

Az Arad elleni tesztmérkőzést követő eseményre a DVTK HunTherm NB I-es női kosárlabdacsapatának szakmai irányítói és stábtagjai – Völgyi Péter vezetőedző, Ábrahám Márta és Tullner Krisztián másodedzők, Martini-Fodor Csilla erőnléti edző, Szabó István technikai vezető – továbbá játékosai vettek részt, a klubot pedig Szabó Tamás ügyvezető igazgató képviselte. A közönség találkozón mintegy kétszázötvenen vettek részt: kötetlen és közvetlen beszélgetés alakult ki az elöljárók, a játékosok és a műfajjal szimpatizáló közönség között.

Kép
DVTK HUNTHERM szurkolói ankét

Az ügyvezető kezdte

A küzdőtérre vonulást követő nagy taps után Szabó Tamás megköszönte a jelentős érdeklődést, majd hangsúlyozta: nyolcvan éves a DVTK kosárlabda szakosztálya. Ennek jegyében azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék bajnoki címüket, továbbá szeretnék megnyerni a Magyar Kupát, továbbá az európai porondon is le akarják tenni a névjegyüket. A klub tisztségviselője abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy az előttük álló idényben valamennyi fronton szép sikereket fognak elérni.

Kép
DVTK HUNTHERM szurkolói ankét

A tréner folytatta

Völgyi Péter vezetőedző keresetlen szavakkal tiszteletköröket tett a lelátón ülők felé. Hangsúlyozta, hogy számukra óriási segítséget jelent a széksorokból érkező biztatás, majd rátért az erőgyűjtésükre. Kijelentette, hogy felkészülésük jól sikerült, a dél-koreai túrájuk után pedig fontosnak tartották, hogy vívjanak még egy tesztmeccset, melynek megvalósulását megköszönte az aradiaknak. A tréner kifejezte csalódottságát azért, mert a szezont nem tudták lezárni a bajnoki aranyérem megszerzésével. Most kilenc hónapot fognak dolgozni azért, hogy ez nem forduljon elő még egyszer. Kellően kipihenték magukat, feltöltődtek, majd nekiláttak az alapozásnak, most pedig már az Euroliga selejtezőre hangolnak. Arról is beszélt, hogy csapatként akarnak funkcionálni és három vasat tartanak a tűzben: a bajnoki cím kiharcolására, továbbá a Magyar Kupában és Euroligában is méltóképpen szeretnék képviselni színeiket. Szavai végén a korábbiaktól kevesebb betegséget és sérülést kívánt önmaguknak.

Kép
DVTK HUNTHERM szurkolói ankét

Kányásit helyettesítette

A játékosok közül elsőként Aho Nina ragadta magához a mikrofont. Ekkor derült ki, hogy a betegséggel bajlódó Kányási Veronika csapatkapitányt helyettesíti. Széles mosollyal fordult a publikumhoz: azt kérte, hogy legyenek ismét telt házas meccseik az arénában. Már feldolgozták, amit fel kellett dolgozniuk, és azt ígérte, hogy energiadús csapatjátékot produkálnak majd.

Kérdezz, felelek

A párbeszéd során sok érdeklődő tette fel a kezét és kért mikrofont. Először természetesen a Lublin elleni Euroliga selejtező került az ankét napirendjére. Völgyi Péter elárulta, hogy amennyire csak lehetett, kielemezték a lengyelek játékát. Kimondta, hogy ellenfelük jelentős tapasztalattal rendelkezik, nehéz rivális lesz, de magától értetődően továbbjutást vár. A szövetségi kapitányi posztot is betöltő népszerű szakember hosszan elemezte az utánpótlásból a felnőttek közé vezető utat, megjósolta, hogy a tehetségesek számos ajánlatot kapnak majd külföldről, ennek ellenére azt reméli, hogy az esetleges elvándorlásra a nemzetközi szövetséggel karöltve sikerül választ adni. A mester a bajnokság alapszakaszára is visszatért, mondván: ennek során kiderül, hogy a rájátszásban kikre számíthatnak. Felemelte hangját amikor közölte: mindenkitől a maximumot várja el. 
A szakmai munka első számú vezetője elpanaszolta, hogy mindig nehéz volt magas termetű és ütőképes magyar játékost igazolni, ezért kerülhettek és kerülhetnek szóba erre a posztra a légiósok. Völgyi Péter magáról is elárult egy titkot: hajdanán atletizált, de találkozott Farkas Sándor kosárlabda edzővel, aki közölte vele, hogy kosarast farag belőle, így lett pályamódosító.

Preview Image
Az ankétról készített képgalériánkhoz kattints a fotóra!

Tapsvihar

Igencsak kijutott az elismerésből Lelik Rékának. Az egyik szurkoló ugyanis felállt és kérdés helyett közölte az ismert tényt: a diósgyőriek bedobóját választotta az Év legjobbjának a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, és ehhez gratulált a játékosnak, aki - miután megköszönte saját méltatását - elégedetten nyugtázta a nézők tapsviharát.

A találkozón beszéltek még a kerethez esetleg csatlakozó negyedik légiósról, a hosszú dél-koreai utazásról – idejüket többek között sok viccelődéssel múlatták –, a miskolci látnivalókról, a környék szépségeiről, Miklós Melinda korábbi kényes, személyes ügyéről. Az is kiderült, hogy a játékosok jobban szeretik a meccseket, mint az edzéseket, de ezzel szinte minden élsportoló így van.

Az est zárásaként százszámra készültek a közös fotók, a játékosok pedig gyártották az aláírásokat, dedikáltak mezeket, sálakat, képeket, újságokat és más ereklyéket is. Végül arra is fény derült, hogy a jövő csütörtöki, Euroliga selejtező odavágójára akár több száz piros-fehér drukker is útra kelhet.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.