Ugrás a tartalomra

A belvárosban közel a vége, az Avason folytatódhat a galambgyérítés

Létrehozva
Közel háromezer galambot fogtak be az elmúlt szűk fél évben Miskolc belvárosában – mondta el Hollósy András alpolgármester a Miskolc Televízió magazinműsorában.
Kép
A belvárosban tavasszal kezdődött a munka. Fotók: Juhász Ákos

A Kilátó című közéleti magazin egyik vendége ezúttal Hollósy András alpolgármester volt. A szerdán 18:25-kor adásba kerülő műsorban a galambgyérítés volt a téma, melynek kapcsán a városvezető úgy fogalmazott, hogy korábbi „nagy hiátust” orvosoltak, reagálva a miskolciak és a főutca üzlettulajdonosainak panaszaira.

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy már a tavaly őszi nagytakarítás elindításánál eldöntötték: foglalkozni kell a belvárosi galambpopuláció visszaszorításával. Hozzátette: előtte egyeztettek a vármegyei főállatorvossal is, aki a közegészségügyi szempontok fontosságára, a fertőzések elkerülésére figyelmeztetett.

„Az esztétikai szempontokon túl tehát közegészségügyi szempontokat is figyelembe kellett venni. Az volt az elsődleges, hogy a főutca rendbetételekor kezeljük ezt a helyzetet is” – hangsúlyozta Hollósy András.

Kép

Kiemelte azt is, hogy „nagyon óvatosan és körültekintően”, nyugat-európai nagyvárosok gyakorlatait is megismerve döntöttek az élve befogó csapdák alkalmazása mellett. Készítettek egy galamb-fertőzöttségi térképet is, ami megmutatta: a belvárosban főleg a Centrum könyéke a leginkább érintett, itt van a legtöbb galamb.

Mint megtudtuk, tavaly még 15-20 ezer közé volt tehető a számuk, ezt a populációt szűk fél év alatt mintegy háromezer egyeddel sikerült csökkenteni, ami nyilván a szaporulatot is befolyásolja.

„Érezhetően változott a helyzet, elég csak végigsétálni a belvároson” – hangoztatta a városvezető.

Hollósy András elmondta, a főutcán gyakorlatilag már megoldották ezt a kérdést, így kiterjeszthetik a galambgyérítési programot más városrészekre is. Az Avasról például szintén sok panaszt hallottak, ide is szeretnék csapdákat kihelyezni majd.

„Az elsődleges cél azonban az volt, hogy olyan állapotba hozzuk Miskolc főutcáját, Miskolc tisztaszobáját, hogy élhető, tiszta, kulturált legyen” – fogalmazott.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?