Ugrás a tartalomra

Pereces ledermedve: bundás négylábú kószál a kertek alatt?

Létrehozva
Nem ez volna az első alkalom, hogy megkörnyékezik a Bükk városát.
Kép
pereces_erdo_sor_vizvezetek_250729ml-5.JPG
Fotó: Mocsári László

Pereces népe nem unatkozik – a napokban egy állítólagos medveészlelés borzolta a helyi kedélyeket, a beszámolók szerint az Erdő sor környékén. Egy ott élő lakos szerint az éj leple alatt egy mackó nemes egyszerűséggel bejelentkezett hozzájuk. Nem csengetett, nem kopogott, csak diszkréten elkezdte kapirgálni az ajtót.

Az eset híre természetesen futótűzként terjedt a „Perecesi (Miskolc) infooldal, minden ami Perecesen” nevű Facebook-csoportban hétfő este, ahol a kommentelők között egyre több lett a kérdőjel, és vele együtt az aggodalom is.

Mint azt egyikük írta: a rendőrségtől annyi információ jutott el az ott lakókhoz, hogy érdemes este becsukni az ajtót, és a gyerekeket sem árt inkább bent tartani.

Kép
Állatkerti tábor
Tőle ne féljünk! Habár nincs messze légvonalban, ő a Miskolci Állatkertben tengeti mindennapjait | Horváth Csongor fotója

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Janasóczki Attila r. alezredes kedd reggel portálunknak elmondta, a bejelentést követően kollégái vasárnap este kivonultak az egyik Taksony utcai házhoz, ahol azonban semmilyen arra utaló jelet nem találtak, hogy az állat ott járt volna.
 
Nem ez volna az első alkalom, hogy Miskolc környékén bundás meglepetésvendég bukkan fel. Emlékezhetünk még a legendás lyukóvölgyi medvére, aki a Tátrát összekeverve a Tátra utcával majdhogynem a Vasgyári piacig kóborolt.

Ez is érdekelhet

Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.
Képgaléria
Miskolci Soho szezonzáró buli. Fotó: Osztie Tibor
Az utolsó nagy buli a Belvárosi Fröccsteraszon
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Brutál BBQ húsokkal, forralt borral és szuper zenével várták az érdeklődőket péntek este a Belvárosi Fröccsteraszon.