Amint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat májusban újjáélesztette a közétkeztetési tanácsot, amely május 20-án ült először össze, nem sokkal azután, hogy komoly reformokat vezetett be a város vezetése az oktatási intézmények menzáin és a teljes miskolci közétkeztetésben.
A negyedévente ülésező tanácsban a közétkeztetésben érintett oktatási- és szociális intézmények, a szülői munkaközösségek megbízottjai, valamint a diákönkormányzat, a szociális- és az egészségügyi bizottság elnöke, Miskolc város jegyzője és a szolgáltató is képviselteti magát – mondta el kérdésünkre a bizottság elnöke, Matiscsák Éva alpolgármester.
- Ez azért nagyon fontos számunkra, mert nekünk az a legfontosabb, hogy a gyerekek és mindenki, aki a közétkeztetésben kap ellátást, minőségi ételekben részesüljön. Ez egy olyan fórum, ahol minden érintett résztvevő jelen van, és már akár apró eltérések esetén is azonnal tudunk egyeztetni egymással. Bárki el tudja mondani az észrevételeit és az ötleteit közvetlenül a szolgáltatónak vagy nekünk. Szintén lényeges, hogy jelen vannak a miskolci szülői szervezetek is, amelyek így rögtön jelezni tudják, mivel értenek egyet, mivel nem – mutatott rá az alpolgármester.
Újra összeült a városházán a közétkeztetési tanács
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.