Ugrás a tartalomra

Safe partira várták a gyerekeket a Népkertbe

Létrehozva
A Biztonság hete alkalmából látványos bemutatókkal készült a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a polgárőrség, sőt, még a készenléti rendőrök is megmutatták menő fegyvereiket az érdeklődő fiatalságnak.
Kép
Safe party a Népkertben

Kilencedszer szervezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) együttműködve Biztonság hete rendezvénysorozatát, szeptember 15–21. között. Ehhez csatlakoztak a miskolci illetve a vármegyei szervezetek. Ebben az évben a Biztonság Hete központi témája az iskolakezdéssel kapcsolatos biztonságos közlekedésre való felkészítés, a kijelölt gyalogátkelőhelyeken átkelés és a biztonsági öv használata.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a „SAFE PARTY” elnevezésű prevenciós rendezvénnyel csatlakozott, amelyet csütörtökön tartottak Népkertben.

Baffyné Kormos Krisztina rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára a helyszínen tájékoztatta lapunkat arról, hogy ebben a formában először szervezték meg a rendezvényt, amelyre meghívták Miskolc és az egész vármegye ifjúságát, mintegy kétezer, kétezerötszáz fiatal részvételére számítanak. A társszerveik teljes vertikumban kivonultak, a katasztrófavédelem, a Magyar Vöröskereszt, a polgárőrszövetség, a 112-es Hívásfogadó Állomás, a Bűnmegelőzési Osztály, a Toborzó Iroda és a Készenléti Rendőrség, valamint csatlakozott az MVK Zrt. is.

Kép
Safe party a Népkertben

- A rendezvény programjai között szerepel többek között kommandós bemutató (MEKTA BÜKK Alosztály), drón bemutató (KR Regionális Bevetési Egység) és FÁMA lézerfutás is, a rendőrségi lézer traffipax előtt. A FÁMA lézeres traffipaxszal megmérjük a futók sebességét és most kivételesen, kizárólag a mai nap, azt jutalmazzuk, aki a leggyorsabban fut. Ez az autósokra nem vonatkozik, ők tartsák be továbbra is a megengedett sebességeket – mondta az alezredes.

Megtudtuk tőle, hogy a rendezvény apropója az iskolakezdéssel megnövekedett járműforgalom és benne a gyermekek közlekedésbiztonságának növelése. Bemutatják nekik például, milyen szabályokat kell betartani a gyalogátkelőhelyeken, hogy biztonságosan átjussanak az úton. De legalább ilyen hangsúlyos a Safe party másik mondanivalója, hogy mindig használják a biztonsági övet a járműben. Aki nem hinné el, hogy ez mennyire fontos, annak egy géppel, amely az ütközést szemléltette, be is mutatták, milyen erőhatások érik a testet ütközéskor. Ez még úgy is látványos volt, hogy mindössze tíz kilométer per órával szimulálták az ütközést.

A rendezvényre látogató gyerekeket rengeteg érdekes program várta, volt játékos KRESZ vetélkedő, KRESZ labdajáték, KRESZ piramis és mágneses kirakós. A tesztkérdésekre jól válaszolók fényvisszaverő eszközöket kaptak ajándékba.

A B-A-Z Vármegyei Polgárőrszövetség által felállított rollerpályán a gyakorlatban is közlekedhettek a gyerekek, az óvodáskorúak KRESZ-kirakó segítségével játékos formában ismerkedtek az egyes közlekedési táblákkal. A közlekedési témájú színezők és tesztlapok kitöltése mellett az óvodás és iskolás csoportok, a szakemberekkel közvetlen beszélgetésen is számot adhattak tudásukról vagy kérdezhettek tőlük.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Mi egy versenyzőt kérdeztünk, aki első lett a FÁMA lézerfutáson. Szabó Gergő a Bükkaranyosi Általános Iskola hatodik osztályos tanulója.

- Első lettem ezen a futóversenyen, a műszer szerint 24-gyel futottam. Nagyon izgalmas volt, a végén majdnem lehagyott egy-két ember. A két fasor között kellett átfutni a mezőn, közben szemből mérte a sebességünket a traffipax – mesélte még mindig izgatottan a győztes.

Szabados Vince, aki a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ötödikes tanulója ugyan most nem lett az első, de benne volt a top tízben.

- Felsorakoztunk a fáknál, aztán a rendőr jelére elkezdődött a futás. Én a top tízben benne voltam, és amúgy elég izgalmas és szuper volt. Nekem azt mondták, hogy 21-gyel futottam, hát nagyjából ennyi – zárta a beszélgetést Vince.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.