Ugrás a tartalomra

Gasztronómiai kavalkád a Nyitott piacok napján a Búza téren

Létrehozva
Lecsófőző versennyel, ételkiállításokkal és zenei programmal lakatja jól a piacozókat szombaton a Búza téri Vásárcsarnok.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Különleges program várja azokat szeptember 20-án, szombaton, 9-től 13.30-ig, akik a Búza téri piacot választják. A Nyitott piacok napján a szervezők mindennel elhalmozzák a Búza téri Vásárcsarnok látogatóit, mi szem, szájnak ingere. 

Lecsófőző versenybe kapcsolódhatnak be, emellett megtekinthetik a gomba-, a tejtermék és tészta, valamint a mézeskalács kiállítást. Továbbá, bár ezek nem ehetők, de láthatják a szappanvirág, a süthető gyurma, a salakmotor és a 3D nyomtatóval készült tárgyak kiállítását is. 

Kép
Nyitott Piacok Napja a Búza téri piacon
Fotók: Mocsári László

Akik szerencsét próbálnának, azok bekapcsolódhatnak a szerencsekerékbe. A gyerekeket pedig pónicikli, hajfonás és csillámtetoválás kápráztatja el. Czaga József zenész az ötvenes évektől napjainkig játszik billentyűn ismerős dallamokat. Majd két produkcióval is fellép a rangos nemzetközi és hazai elismerésekkel rendelkező Avas Táncegyüttes. 

A lecsófőző és az Év legszebb standja verseny eredményhirdetése pedig az utolsó fél órában számíthatnak azok, akik izgulnak csapatukért. 

További információ: ITT

Kép
fotó: Mocsári László

Címkék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.