Ugrás a tartalomra

Különleges program: bemutató, edzés, ankét

Létrehozva
Újszerű rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők a miskolci városi sportcsarnokban.
Kép
dvtk-kezilabda-ketto-2.png
A szurkolók hétfőn este akár az edzésmunkába is bekapcsolódhatnak. Fotó: magánarchívum

Szeptember 29-én, hétfőn este rendhagyó programot kínál a szurkolóknak a DVTK kézilabda szakosztálya: a látogatók megtekinthetik az NB I/B-s felnőtt csapat edzését, sőt akár be is állhatnak a tréningezők közé. 

A rendezvény 17 óra 30 perckor kezdődik, ekkor a DVTK nagyon sikeres muaythai szakosztályának tagjai közös bemelegítést tartanak az érdeklődőknek. Utána 18 órától a kézisek edzésének első harminc percébe a szurkolók is bekapcsolódhatnak (akik ezt tervezik, sportcipőt és -öltözetet vigyenek magukkal), majd a 20 óráig tartó foglalkozást követően a közönségtalálkozó következik. Bárki kérdéseket tehet fel a játékosoknak, az edzőknek és a stábtagoknak.
Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!