Ugrás a tartalomra

Örül a diósgyőriek elöljárója

Létrehozva
A DVTK sakk szakosztályának több fiatal és tapasztalt tagja ért el jelentős előrelépést.
Kép
Zámbó Zoltán
Zámbó Zoltánt örömmel tölti el játékosaik és stábtagjaik sikerei. Fotó: magánarchívum

A tizenhét esztendős Gáthi Donát FIDE mesteri címet szerzett. A szintén tizenhét éves Turcsányi Vince, aki több nemzetközi körversenyen is szerepelt, először teljesítette a nemzetközi mesteri normát. Hajnal Zoltán, a diósgyőriek éltáblása, amerikai versenyei közben FIDE Trainer oklevelet kapott, a világszövetség által elismert edző lett.

A piros-fehérek utánpótlás edzője Török Márton pedig National Arbiter minősítést vett át, így immáron nemzetközileg jegyzett országos versenybíróként segítheti a sportágat.

– Szakosztályunk szépen fejlődik: ez nem csak a létszámunkban, hanem az elért eredményeinkben és eseményeinkben is tükröződik – mondta Zámbó Zoltán szakosztályvezető. – Fiataljaink az NB I-es felnőtt csapatunk erősségei és ha nem törik meg a lendületük, akkor nagyon szép jövő áll előttük. Ugyanakkor edzőink és felnőtt játékosaink sem pihennek, állandóan képzik magukat és ez valamennyiünket nagy örömmel tölt el.

Címkék

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!