Ugrás a tartalomra

Erdélyi túra következik

Létrehozva
Eddig hat találkozót játszott le a DVTK Jegesmedvék gárdája, amely a középmezőnyben áll.
Kép
DVTK JEGESMEDVÉK Brassó
A diósgyőriek szűk egy hónap alatt harmadszor is összemérik tudásukat a brassóiakkal. Fotó: magánarchívum

A Macik az Erste liga alapszakaszának nyitányán hazai környezetben megverték a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét, majd ugyancsak itthon kikaptak a Corona Brasovtól és az SC Csíkszeredától is. A negyedik és az ötödik forduló meccseire idegenbe utaztak és kétszer diadalmaskodtak: a FEHA 19 ellen a hosszabbításban győztek, majd a Debreceni EAC-ot a rendes játékidőben verték meg. Hatodszorra ismét a Corona Brasovot látták vendégül és újra alulmaradtak a romániai alakulattal szemben. 

Vendégeskednek

Az elkövetkezendő napokban hosszú utak várnak a piros-fehérekre. Október 10-én, pénteken 17 óra 30 perctől a Gyergyói HK, október 12-én, vasárnap 16 óra 30 perctől pedig a Corona Brasov otthonában lépnek jégre. Az Erste liga elmúlt évi küzdelmei során a miskolciak rendre eredményes teljesítménnyel rukkoltak ki romániai riválisaknál, így most is könnyen előfordulhat, hogy meglepetést szállítanak. 

Az Erste Liga állása:

1. Gyergyói HK 6 6 – – – 42–9 18
2. Corona Brasov 7 4 – – 3 21–23 12
3. Újpest TE 5 3 1 – 1 23–19 11
4. DVTK Jegesmedvék 6 2 1 – 3 18–18 8
5. Budapest JAHC 7 2 1 – 4 23-29 8
6. SC Csíkszereda 6 2 – 1 3 16–18 7
7. FEHA 19 6 2 – 1 3 14–23 7
8. Debreceni EAC 6 1 – 2 3 16–21 5
9. Dunaújvárosi Acélb. 5 1 1 – 3 16–29 5
(Az alapszakasz keretében a csapatok 32 találkozót játszanak.) 

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!