Ugrás a tartalomra

Megoldás a belváros közlekedési gondjaira? – így halad a miskolci Zöld Kör kialakítása

Létrehozva
Friss információkat kaptunk a miskolci polgármesteri hivataltól.
Kép
A megosztó csomópont, a Dayka-átkötés 2023 telén. Javulhat a helyzet a Zöld Körrel. Minap-archív fotó: Mocsári László

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, mire is szolgál majd a Zöld Kör elnevezésű projekt, fel kell idéznünk, hogy 2023 végén, több ütemben átadtak egy fontos, de megosztó, sokak szerint jelen állapotában csak részmegoldásnak tekinthető belvárosi közlekedési beruházást: a Dayka-átkötést, ami gyakorlatilag a Dayka Gábor utca meghosszabbítását jelenti egészen a Meggyesalja utcáig, ezzel bekötve ide az északi tehermentesítőt is.

Ez a csomópont, útszakasz hivatott arra, hogy segítse az eljutást a belvárosból Diósgyőrbe, és vissza, tehermentesítve egyúttal a Vologda utcát is.

Nos, a tervek szerint jobban funkcionál majd az átkötés, amikor bekötik a Zöld Körbe. De pontosan miért is?

Körbe-körbe, karikába

Nos, azért, mert a Zöld Kör koncepciójában

van egy kiemelt irány, ez pedig az óramutató járásával ellentétesen a belvárost körbekerülő gyűrű. Ebben az irányban két sáv megy körbe teljesen a belváros körül, az egyik sáv pedig akadálymentes, azaz nincs benne lekanyarodás, nincs megállítás

fogalmazott Szunyogh László főépítész azon a márciusi, rendkívüli közgyűlésen, ahol más TOP Plusz pályázatok mellett a Zöld Kör terve is a városatyák elé került.

– Ha tehát valaki – folytatta a főépítész – ebbe becsatlakozik, akkor gyakorlatilag a lámpák mentén végig tud menni körbe a belváros körül, és nem tartja fel a forgalmat. Ebbe bárhol be lehet csatlakozni, ahol erre lehetőség van: kezdve az Y-hídtól, vagy Diósgyőr felől. Egy helyen, a Petőfi utcánál kétfelé válik, mert ott nincs lehetőség, hogy két sáv együtt menjen. Ez megoldja a tehermentesítő kérdését; eddig ugyanis nem tudtuk eldönteni, hogy a déli vagy az északi tehermentesítőn közlekedjünk. És megoldja Diósgyőr és a belváros közvetlen kapcsolatát is. Ezen kívül, mivel párhuzamosan együtt jár a belváros forgalomcsillapításával és parkolócsillapításával, az ezzel kapcsolatos problémákat is meg fogja oldani.

Kép
eszaki_tehermentesito_251010ml-1.jpg
Akadálymentesített sáv jöhet létre az északi tehermentesítőn. Fotók: Mocsári László

A Zöld Kör útvonala – tehát ahol gyakorlatilag akadálymentesen közlekedhetünk majd – így nézne ki:

Petőfi tér – északi tehermentesítő – Thököly utca – Kiss Ernő utca – Meggyesalja, Petőfi utca – Dayka utca – Uitz utca – Corvin utca – Petőfi tér

Itt tart a projekt

A „Miskolc belváros körüli forgalmi körgyűrű kialakítása – Zöld Kör” című fejlesztési projekt aktualitásairól, arról, hol tart jelenleg a projekt, a polgármesteri hivatal Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing osztályán érdeklődtünk most.

Válaszlevelükben azt írták, hogy a támogatási szerződést már aláírták, a tervezési közbeszerzési eljárás előkészítésénél tartanak. Ennek lezárását követően kezdődhet meg a részletes tervezés, majd a kivitelezési szakasz előkészítése. A látványtervek is a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően lesznek elérhetők.

Közölték azt is, hogy a fejlesztéshez a miskolci önkormányzat közel 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt a 2025–2029 közötti időszakban valósul meg az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával.

Kép
tehermentesítő
Javulhat a csomópontok áteresztőképessége

A projekt célja a belváros körüli 2+1 sávos, körkörös forgalmi rendszer kialakítása, amely javítja a csomópontok áteresztőképességét, optimalizálja az északi tehermentesítő forgalmát, valamint elősegíti a fenntartható közlekedést támogató közúti hálózat létrejöttét.

A fejlesztés keretében mindezek megvalósulnak:

korszerűsítik a belvárosi úthálózat forgalmi rendjét,

csomóponti fejlesztéseket hajtanak végre,

felújítják a jelzőlámpás rendszereket,

kerékpárforgalmi létesítményeket alakítanak ki,

valamint felújítják a buszöblöket

és új esőbeállókat is telepítenek.

A projekt Miskolc önkormányzata vezetésével, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. konzorciumi együttműködésében valósul meg a TOP Plusz „Fenntartható városfejlesztés” című felhívás keretében.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.