Ugrás a tartalomra

Népi játékok és must

Létrehozva
Elhozta a szüreti hangulatot a MustFeszt Miskolc szívébe, ahol a must mellett a népi játékok is főszerepet kaptak.
Preview Image
Mocsári László képgalériái

Az első MustFeszt a népi játékok napjával vette kezdetét, amelyen kicsik és nagyok egyaránt visszacsöppenhettek a múlt világába. 

– A népi játékok nemcsak magáról a játékról szólnak, hanem arról is, hogy újra megérezzük az együttlét örömét. Amikor a nevetés, a mozgás és az élmények egy egész teret megtöltenek – emelte ki megnyitó beszédében Matiscsák Éva alpolgármester.

– A népi játékok varázslata, hogy együtt idézik fel a múltat és teremtik meg a jövőt. Kedves gyerekek, én azt kívánom nektek, hogy játszatok ma nagyokat, nevessetek sokat és figyeljétek meg, hogy milyen jó együtt lenni – tette hozzá alpolgármester. 

Preview Image

A beszéd után elindult a szüreti felvonulás: a színes menet a Szent István térről indult, majd zenével, tánccal és vidám hangulattal kísérve vonult végig a belvároson egészen a Papszer utcáig. A látványos felvonuláson népviseletbe öltözött táncosok, iskolások, hagyományőrzők és zenészek vettek részt, igazi szüreti kavalkádot teremtve Miskolc utcáin.

A Papszeren a felvonulás résztvevőit és az érdeklődőket egész napos programok várták. A népi játékudvarban kicsik és nagyok próbálhatták ki a régi idők ügyességi játékait, kézműves foglalkozásokon készíthettek saját emlékeket, a néptánc szerelmeseit pedig táncház és bemutatók szórakoztatták. A mustfesztiválhoz hűen a vendégek friss mustot is kóstolhattak, miközben helyi termelők és kézművesek portékáiból válogathattak.

A MustFeszt igazi közösségi élményt hozott Miskolc szívébe: a népi hagyományok, a zene, a játék és a gasztronómia találkozása egy napra életre keltette a szüreti időszak hangulatát.

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. oldalán az eseményről hangulatos videót találnak IDE kattintva.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?