Ugrás a tartalomra

Álmok, dallamok, találkozások

Létrehozva
Újra Miskolc közönsége elé áll Csonka Zsuzsanna operaénekes, aki pályája kezdetétől különleges kapcsolatot ápol a várossal. Október 27-én Csákányi Eszterrel közös zenés estjén tér vissza a miskolci színpadra.
Kép
Csonka Zsuzsanna operaénekesnő
Csonka Zsuzsanna operaénekesnő

Csonka Zsuzsanna számára Miskolc mindig is meghatározó hely volt: itt kezdődött énekesi pályája, és itt kapta meg azokat a lehetőségeket, amelyek megalapozták művészi útját.

Megvalósult álmaimat nagyrészt miskolci tanulmányaimnak és a Miskolci Nemzeti Színházban szerzett tapasztalataimnak köszönhetem 

– mesélte.

Felfigyeltek kivételes énekhangjára

Eredetileg hegedű szakra jelentkezett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, de a felvételin felfigyeltek kivételes énekhangjára is, így egyszerre két főtanszakra nyert felvételt.

– Amikor megtudtam, hogy ének szakra is felvettek, kimondhatatlanul boldog voltam. Ekkor kezdtem hinni abban, hogy megvalósulhatnak az operaénekléssel kapcsolatos titkos álmaim is. Ehhez minden segítséget megkaptam Miskolcon – idézte fel.

Mint mondja, ide mindig szívesen tér vissza, hiszen a város közönsége különösen nyitott és figyelmes.

– Itt mindig olyan szeretettel és érdeklődéssel fogadtak, ami ritka kincs. Számomra ezek az alkalmak nemcsak fellépések, hanem valódi találkozások is – fogalmazta meg.

Álmokról, vágyakról és művészi útkeresésről

A Csákányi Eszterrel közös est különleges zenei és irodalmi utazás lesz: dalok, versek és történetek fonódnak össze, ahol a két művész személyes hangon, közvetlen atmoszférában mesél álmokról, vágyakról és művészi útkeresésről.

– Eszterrel izgalmas és inspiráló együtt dolgozni. Mindketten a saját műfajunkból hozzuk a legmélyebb élményeinket, és ezek találkoznak ezen az estén. A zene és a szöveg egymást erősíti, egymásra felel – mondta Csonka Zsuzsanna.

Az operaénekesnő számára fontos, hogy a koncerteken a közönség ne csak hallgató legyen, hanem részese az élménynek.

Szeretek a színpadon olyan közvetlen kapcsolatot teremteni, ahol a közönség közelebb kerül hozzánk, a történetekhez, a zenéhez. Olyan, mintha egy szobában ülnénk együtt, és egy különleges beszélgetés részesei lennénk 

– mesélte.

Miskolc a „hazai pálya” Csonka Zsuzsanna számára

Csonka Zsuzsanna az elmúlt években számos hazai és nemzetközi produkcióban lépett fel, ám Miskolc számára mindig „hazai pálya” marad. Október 27-én, 19 órakor a Tudomány és Technika Házában, a TTH Színpadon ismét találkozhat vele a közönség, ezúttal egy bensőséges, mégis sokszínű zenés esten, ahol a dallamok mellett a személyes történetek is fontos szerepet kapnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.