Ugrás a tartalomra

Tömegverekedés Miskolc belvárosában

Létrehozva
Két társaság szóváltásba keveredett Miskolc belvárosában vasárnap hajnalban. Mentők is kivonultak a helyszínre.
Kép
Tömegverekedés Miskolcon. Fotó: Facebook/Hollósy András
Tömegverekedés Miskolcon. Fotó: Facebook/Hollósy András

Vasárnap hajnalban egy incidenshez riasztották a hatóságokat Miskolcon, akik rekordidő alatt, mindössze két percen belül a helyszínre érkeztek. Az eset során a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a rendőrség munkatársai közösen intézkedtek, és gyors fellépésüknek köszönhetően sikerült időben megfékezni a kialakult helyzetet.

A gyors reakció a Miskolcon megújult térfigyelő rendszernek is köszönhető, amely lehetővé tette, hogy a hatóságok azonnal értesüljenek a történtekről és összehangoltan lépjenek fel.

- Ezért is fontos, hogy folyamatosan fejlesszük a rendészetet, fenntartsuk a járatseriffeket és még erősebben álljunk a rend mellett. A miskolciak biztonsága mindenek előtt - írta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere közösségi oldalán.

Kép
Mentő érkezett a helyszínre. Fotó: Facebook/Hollósy András
Mentő érkezett a helyszínre. Fotó: Facebook/Hollósy András

Csoportosan garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség. Öt főt hallgattak ki gyanúsítottként. Az eljárás jelenleg is folyik. 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.