Ugrás a tartalomra

Rövidesen bezár és ideiglenes helyre költözik a „nagy” OTP

Létrehozva
Az Uitz Béla utcai épületet 2007-ben adták át, most egy éven át tartó komplex felújítás kezdődik benne.
Kép
otp_szekhaz_251015_hcs_web-4.jpg
Egy évig tart majd a felújítás az OTP regionális központjában. Fotók: Horváth Csongor

Teljesen felújítja Uitz Béla utcai épületét az OTP Bank. Az erről szóló hírek már hetek óta keringnek a városban, mint ahogyan azt is sokan tudni vélték, hogy a fiók az épülettel szembe, a Corvin utcai szolgáltatóházba költözik. A bank a minap.hu érdeklődésére megerősítette a hírt.

Amint fogalmaztak, ez a projekt az elmúlt évek legnagyobb volumenű fiókfelújítása náluk.

– A miskolci, Uitz Béla utcai az ország egyik legnagyobb bankfiókja. A több szintes és több mint 3500 négyzetméter területű épület a felújítás során új arculatot kap, megújul az elektromos hálózat és a gépészet is

 – írták.

Az OTP kommunikációs csoportja válaszában kiemelte, a munkák néhány héten belül, novemberben kezdődnek és várhatóan egy éven át tartanak majd. A bankfiók október 31-én, pénteken nyit ki utoljára a felújítás előtt, de ezen a napon is már korlátozott lesz a fiók működése, igaz, a nyitvatartás még nem változik.

Kép
otp_szekhaz_251015_hcs_web-6.jpg
Ide, a Corvin utcára, a korábban a Hádának is otthont adó üzlethelyiségbe költözik a lakossági ügyfélszolgálat

– November 3-ától, hétfőtől a lakossági ügyfeleket a már említett, Corvin utca 7. szám alatti ideiglenes fiókban várjuk, melynek pénztárai a fiókzárás előtt két órával zárnak, míg a vállalkozói és ingatlanhitel iránt érdeklődő ügyfeleinket november 10-étől a Széchenyi utca 107. szám alatti fiókban fogadjuk 

– hangsúlyozták, hozzátéve, bár a Széchenyi utcai fiók készpénzmentes, azonban ki- és befizető bankautomaták mindkét helyszínen elérhetőek lesznek.

Kép
otp_szekhaz_251015_hcs_web-2.jpg

Hozzátették, a fentiek mellett a Rákóczi Ferenc utca 1. és az Árpád út 2. szám alatti bankfiókok is változatlan nyitvatartással várják majd az ügyfeleket, és még novemberben újranyit a József Attila utcai Auchanban működő fiókjuk, melyet éppen ezekben a hetekben újítanak fel.

Az OTP Uitz Béla utcai regionális székházát a MiNap korabeli számának tudósítása szerint 2007. február 22-én adták át, azt megelőzően a bank helyi központja a Szemere utca 5. szám alatt működött, ott, ahol ma a NAV egyik központja működik.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.