Ugrás a tartalomra

Heteken belül nyithat a MiShop

Létrehozva
A Pesti úton felépült bevásárlóközpont több ütemben nyitja majd meg kapuit.
Kép
mi_shop_251015ml-6.JPG


Novemberben nyílhatnak meg a Mi-Shop első üzletei – erről Kalmár László, az FK-Raszter Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta a minap.hu-t. Ahogyan arról beszámoltunk, a város új bevásárlóközpontjának építése szűk egy évvel ezelőtt kezdődött. 

A bevásárlóközpont különböző üzleteknek fog helyet adni, a kisebb telken lévő, de azonos stílusú épületben pedig gyógyszertár és dohánybolt is lesz – írtuk első, a témában készült cikkünkben. Ottjártunkkor, kedden délután már csaknem kész állapotok fogadtak, legalábbis látszólag. Ezt erősítette meg a beruházó cég első embere is érdeklődésünkre. 

Kép
mi_shop_251015ml-5.JPG
Kalmár László. Fotók: Mocsári László


- Az épület gyakorlatilag elkészült, a használatbavételi engedélyezése tart most, ez körülbelül hatvan napot vesz igénybe a hatóságok most veszik át az épületet és bízunk benne, hogy hamarosan kiadják az engedélyeket 

– tette hozzá. 


Kiemelte, jelenleg kertépítési munkálatok zajlanak és az utolsó simításokat végzik a bevásárlóközpont épületén. A 2100 négyzetméteren négy üzlet, többek között drogéria és ruházati boltok várják majd az érdeklődőket.

Kép
mi_shop_251015ml-8.JPG

Az épülettel kapcsolatban korábban Szunyogh László főépítész és Pirity Attila, a terveket jegyző egyik építész is nyilatkozott nekünk, korábbi cikkünket itt találják
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.