Ugrás a tartalomra

Rózsaszín szemüvegben telt a péntek délelőtt a nők egészségéért Miskolcon

Létrehozva
Péntek délelőtt rendezték a „Rózsaszín Tanácsadó a nők egészségért” figyelemfelhívó programot, amelyhez kapcsolódott a „Tabuk Nélkül – a nők egészségéért” szakmai nap. A rendezvény hagyományteremtő kezdeményezésként indult, és az volt a célja, hogy a településeken élő nőket egészségük megőrzésére ösztönözze.
Kép
rózsaszín
Fotók: Mocsári László

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház konferenciatermében megrendezett eseményen a résztvevők számos előadást hallhattak. Többek között szó volt a védőnők szerepéről a népegészségügyi célú szűrővizsgálatok hatékonyságának növelésében, az emlőrák elleni küzdelemről, az önbizalom és lelki egyensúly mindennapokban betöltött szerepéről, valamint a családvédelmi szolgálatok munkájáról.

Kép
rózsaszín

A résztvevők betekintést nyerhettek az intimtorna titkaiba, és hallhattak arról is, hogy miért fontos a rendszeres, akár rövid mozgás minden nő életében.

Kép
rózsaszín

A szakmai nap lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra, hogy tudatosítsák saját egészségük fontosságát, miközben információt kaptak a szűrővizsgálatok, a lelki egyensúly és a fizikai aktivitás mindennapi gyakorlati lehetőségeiről is.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.