Ugrás a tartalomra

Őszi időjárásra van kilátás, felhőkkel, esetleg esővel

Létrehozva
Mutatjuk, milyen időre kell számítani szombaton.
Kép
minap_indito_20251017-ot_09.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor.

Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél.

Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő – írja szombat reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Egész Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.
Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton a pszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.