Ugrás a tartalomra

Megváltozik a forgalmi rend a temetőlátogatások miatt

Létrehozva
Ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be a város több útszakaszán a mindenszentek és halottak napja kapcsán.

A mindenszentek ünnepén és a halottak napján megnövekedett forgalom biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalmi rend lép érvénybe Miskolc több útszakaszán – tájékoztatta szerkesztőségünket a polgármesteri hivatal kommunikációs osztálya.

A forgalmi rend változásának időtartama és érintett helyszínei:

  • Október 30., csütörtök 8:00 órától – november 9., vasárnap 9:00 óráig
    egyirányú forgalmi rend lesz érvényben,
    o a Dóczy József utcán a Bodótetői út – Dóczy József utca átkötésétől
    o és a Szent Anna utcán, az Ilona utca irányába.
  • Október 30. 8:00 órától – november 3., hétfő 9:00 óráig
    egyirányú forgalom lesz a Kondor Béla utcán, a Kuruc utca irányából az Ákos utcáig.

Kérik a lakosságot és az autósokat, hogy az ünnepi időszakban fokozott figyelemmel, a kihelyezett jelzőtáblák szerint közlekedjenek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolc több pontján útfelújítási és hibaelhárítási munkálatok folynak csütörtök reggel
Miskolc
A Magyar Közút és a Miskolci Városgazda munkatársai fokozott óvatosságot kérnek a közlekedőktől az átfogó útfelújítások miatt csütörtök reggel is.
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson csütörtökön
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A következő hetekben forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolc belterületén
Miskolc
A Magyar Közút teljes miskolci munkaterületén várhatóan október 12-én fejeződnek be a munkálatok, ezt követően megszűnnek az útfelújításokhoz kapcsolódó korlátozások.
Miskolcon is a magasba emelik a gyerekeket
MiskolcBelföldÉletmódEgészségSzabadidő
Családi délelőtt várja a miskolciakat szombaton a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában. A „Gyerekek a magasban!” programhoz idén is csatlakozik a város.