Ugrás a tartalomra

Rövidesen új parkoló épülhet az Árpád utcán

Létrehozva
A férőhelyek bővítését a környéken élők kérték, a munkák miatt egyetlen fát sem kell majd kivágni.
Kép
parkoloepites_bejaras_diosgyor_20251028-ot_19.jpg

Több mint húsz férőhelyes parkolót alakíthatnak ki hamarosan az Árpád és a Kuruc utca közötti területen. A munka jelenleg a terveztetési szakaszban van, a pontos tervek elkészülése előtt tartott bejárást a területen kedden Bodor Márk, a terület önkormányzati képviselője és Hollósy András, Miskolc alpolgármestere.

A képviselő elmondta, a parkoló bővítését a helyiek kezdeményezték, aláírásgyűjtés indult korábban, az íveket rövid idő alatt több mint háromszázan írták alá.

A város adottságai miatt sajnos a legtöbb lakótelepen parkolási problémákkal küzdenek az ott élők, amit természetesen fokoz az is, hogy ma már egyre több család rendelkezik akár több autóval is. Éppen ezért tudjuk, hogy a meglévő parkolóhelyek száma nem elegendő, és ahol lehetőségünk és módunk van rá, ott igyekszünk bővíteni. Így lesz ez az Árpád utcán is

 – mondta el Bodor Márk, aki hozzátette, a bővítésnek nem esik áldozatául a közeli kondipark, és egyetlen fát sem kell majd kivágni. Sőt, azt tervezik, még ültetnek is újakat.

Kép
parkoloepites_bejaras_diosgyor_20251028-ot_02.jpg
Az új parkolókról egyeztettek. Fotók: Osztie Tibor

– A jogszabály úgy szól, hogy bizonyos számú parkolóhely kialakítása után plusz fákat szükséges ültetni, mi ezt meg fogjuk tenni – húzta alá.

Hollósy András alpolgármester hozzátette, korábbi felmérések szerint évente több százzal nő az autók száma Miskolcon, emiatt nem csak Diósgyőrben, de városszerte egyre nagyobb gondot okoz a parkolás.

Kép
parkoloepites_bejaras_diosgyor_20251028-ot_09.jpg

Mindig egy érzékeny téma, hogy hogyan is alakítsunk ki új parkolót, éppen ezért igyekeztünk nagyon körültekintően eljárni, hogy a házsorok közti ligetes terület ne sérüljön. Itt, az Árpád utcán első körben egy több mint húsz férőhelyes parkolót építünk majd, bízunk benne, hogy a lakosság örömmel fogja használni, amint elkészül

– tette hozzá.

Kép
parkoloepites_bejaras_diosgyor_20251028-ot_16.jpg

Az alpolgármester kiemelte, terveik szerint a jövő év első hónapjaiban elkezdődhet a parkolóhelyek bővítése az Árpád utcánál.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.