Ugrás a tartalomra

Ötödik alkalommal rendezték meg a Forrás és Innováció Civil Konferenciát Miskolcon

Létrehozva
A rendezvény célja ezúttal is a tapasztalatcsere, valamint a kulturális és tudományos innovációk megismerése volt.
Kép
forras_innovacio_civil_konferencia_251105-6.jpg
A képek forrása: Facebook/Civil Központ Borsod

Ötödik alkalommal gyűltek össze a civil szervezetek képviselői a Miskolci Egyetem könyvtárában a Forrás és Innováció Civil Konferencián szerdán. A rendezvényen a résztvevők a forrásszerzés, a tudomány, az innováció és a közösségi kultúra aktuális kérdéseiről hallhattak előadásokat, valamint inspiráló példákat is megismerhettek.

Az esemény az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) szervezésében három fő témakör köré épült: tudomány és innováció, kultúra és közösség, valamint inspiráló példák bemutatása – mondta el az ERKE szakmai vezetője. Palik Zoltán a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának kiemelte a mesterséges intelligencia szerepét, különösen azt, hogy a civil szervezetek miként tudnak kapcsolódni a technológiai fejlesztésekhez.

Kép
civil konferencia

Nem csupán az a kérdés, hogy miként használjuk a mesterséges intelligenciát, hanem hogy milyen magatartást alakítsunk ki a fejlődés kapcsán

– mondta.

Kép
civil konferencia

Sztojka Attila, a társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár a roma kulturális és közösségi programok támogatásáról beszélt. Kitért arra is, véleménye szerint mit jelent tulajdonképpen a kultúra.

Lehetne ezt tudományosan, és lehetne művészi szinten is megfogalmazni, de egy egyszerű, hétköznapi ember számára a kultúra meggyőződésem szerint a legegyszerűbb kifejezése az, hogyan akarjuk magunkat megjeleníteni

– hangsúlyozta.

Kép
civil konferencia

Tóth-Szántai József, Miskolc poglármestere a „Bükk városa” programot mutatta be, kiemelve annak közösségi célú fejlesztéseit és a civilszervezetek bevonásának fontosságát.

Egy várost alapvetően a közösségei határoznak meg, ezért fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a közösségi találkozásokra. Ha jól tervezzük a várost, és hatékonyan használjuk a forrásokat, együtt egy olyan várost építhetünk, amely megfelel a Bükk városa program céljainak

– hangsúlyozta a polgármester.

A konferencia lehetőséget biztosított a résztvevőknek a tapasztalatcserére, a tudományos és kulturális innovációk megismerésére, valamint arra, hogy inspirációt merítsenek a saját civil kezdeményezéseikhez.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.