Ugrás a tartalomra

Rajtunk is múlik, hogy megelőzzük a temetőtüzeket

Létrehozva
Érdemes halottak napja után összegyűjteni a temetőkben, sírkertekben hagyott éghető anyagokat, díszítéseket.
Kép
A Felsőhámori temető mindenszentek napján. Fotók: Horváth Csongor

Időnként előfordul, hogy kisebb tűz keletkezik a temetőkben mindenszentek és halottak napja időszakában. Csapadékmentes időjárás esetén ennek fokozottabb a veszélye, amit odafigyeléssel megelőzhetünk – hívta fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága.

– A már nem használt díszek, elszáradt virágok, koszorúk eltávolításával csökkenthetjük az általunk gondozott síron keletkező tűz kockázatát. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat, nehogy ezzel okozzunk tüzet – javasolta Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kép
Jobb, ha a koszorú, a virág és a mécses, illetve gyertya távolabb van egymástól!

Néhányan még ezen a héten pótolják az elmaradt temetőlátogatást, számukra szintén mondott pár hasznos tippet a tűzoltó.

– A nyílt láng használata mindig hordoz magában veszélyeket, nincs ez másképp a temetőkben sem. A gyertyákat, mécseseket célszerű úgy elhelyezni a sírokon, hogy a körülöttük használt díszítések, virágok, koszorúk nehogy meggyulladjanak. A fenyőágak, száraz növényekből, műanyagból készült díszek könnyen tüzet fognak, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Ha a gyermekek is segítenek a gyertyák, mécsesek meggyújtásában, elhelyezésében, figyeljünk rájuk. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja az ingyenes 112-es segélyhívószámot, és értesítse a temető biztonsági személyzetét – tanácsolta.

A sírkertekben keletkező tüzeknél nagyobb veszélyt jelent, ha valaki az otthonában gyújt mécsest, vagy gyertyát és így emlékezik meg a szeretteiről – tudtuk meg. Felidézte, hogy 2021. november 1-jén gyertyák maradtak égve Hernádnémetiben egy családi ház bejáratánál, amelyek másnapra virradóra tüzet okoztak. A lángokat, amelyek a tetőre is átterjedtek, a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült a lakóknak megfékezni és eloltani, szerencsére nem sérültek meg.

Kép
Nyílt lángot csak odafigyelve használjunk!

– Az égő gyertyákat, mécseseket tehát mindig úgy helyezzük el lakásunkban, hogy a környezetükben ne gyulladhasson meg semmi, ne dőlhessenek el, vagy eshessenek le, és helyezzünk alájuk éghetetlen alátétet! Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a helyiséget! Ha távozni szeretnénk, oltsuk el a lángot, azt éjszakára se hagyjuk égve, mert könnyen tragédiához vezethet – hangsúlyozta.

Hozzátette, a lakástüzek mielőbbi észlelése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba és a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek már, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonunkra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére.

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.