Ugrás a tartalomra

Akciófilmbe illő jelenetek a miskolci telephelyen – katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak

Létrehozva
A Jásztej Kft. telephelyén ammóniaszivárgást észleltek. A helyszínt azonnal körbezárták, szalagokkal elhatárolták. Védőruhába öltözött emberek siettek a katasztrófát gyorsan elhárítani – mintha egy akciófilmbe csöppentünk volna péntek délelőtt Miskolcon.
Kép
Katasztrófavédelem gyakorlat. Fotó: Juhász Ákos
Katasztrófavédelem gyakorlat a Jásztej Kft. telephelyén. Fotó: Juhász Ákos

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott Miskolc védelmi operatív törzse pénteken délelőtt. A forgatókönyv szerint a miskolci Jásztej Kft. telephelyén egy feltételezett ammóniaszivárgás elhárítására volt szükség.

Éles helyzetre készültek fel a szakemberek Miskolcon

Katasztrófahelyzet miatt ült össze Miskolc város védelmi bizottsága pénteken délelőtt. Szerencsére mindez csak gyakorlat volt. De minden eshetőségre fel kell készülni, ezért is fontos az ilyen gyakorlatok beiktatása.

A legfontosabb, hogy megvédjük az emberi életeket

– hangsúlyozta Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere az ülésen.

Kiemelte, fontos, hogy évről évre megtartsák ezeket a gyakorlatokat. Precíz és felkészült szakemberei vannak Miskolcnak, ha neadjisten valamilyen válsághelyzetbe kerülünk, azt megfelelően tudják kezelni és megoldani, és a város lakóit megvédeni.

Kép
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. Fotó: Juhász Ákos
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a védelmi operatív törzs ülésén. Fotó: Juhász Ákos

A megbeszélés után a „katasztrófa” helyszínére siettek.

A miskolciak biztonsága mindenek előtt

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere (miniszteri biztos) is a helyszínre érkezett. Kiemelte, a miskolciak biztonsága mindenek előtt áll, ezért minden évben egy katasztrófavédelmi gyakorlatot hajtanak végre, amelyet most a kiliáni Jásztej Kft. telephelyén tartottak.

– A bajt sikerült elhárítani, a miskolciak biztonságban érezhetik magukat, hiszen nagyszerű kollégák dolgoznak a városban, és ez ma is bebizonyosodott – emelte ki Hollósy András.

Kép
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere a "katasztrófa" helyszínén. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere a "katasztrófa" helyszínén. Fotó: Juhász Ákos

Ha egy ilyen katasztrófahelyzet alakulna ki, először megalakulna az operatív törzs. A polgármester és az alpolgármesterek feladata a lakosság tájékoztatása és megnyugtatása. Vezetik az operatív törzs munkáját a társszervek, a hatóság, a rendőrség, a miskolci önkormányzati rendészet (MIÖR), a katasztrófavédelem, a Miskolci Városgazda, az MVK Zrt. vezetőivel együttműködve. Összehangolt csapatmunkára van szükség.

A környéken több iskola is található. Itt is azonnal meg kell kezdeni a védekezést, ha nagyobb mennyiségű ammónia jutna a levegőbe. Az ablakokat be kell nejlozni, a gyereket bent kell tartani az épületben. Folyamatosan mérik a levegő szennyezettségének mértékét. Ha ez a megengedett szint alá csökken, és a hibát elhárították, a védelem sikeres volt.

Sikeres volt az akció

Dócs Róbert tűzoltó ezredes, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elmondta, a külső védelmi terv gyakorlatnak az a célja, hogy a katasztrófavédelmi hatóság az illetékes polgármesterrel együttműködve rendszeresen meggyőződjön arról, hogy a külső védelmi tervben foglaltakat meg lehet-e valósítani. Ennek érdekében évente tartanak részleges gyakorlatot, háromévente pedig komplex gyakorlatot is. Ehhez egy haváriahelyzetet szimulálnak, egy olyan üzemben, ahol veszélyes anyagot tárolnak, raktároznak, vagy felhasználnak.

– Súlyos káresemény elhárítási terv gyakorlatot hajtottunk végre. Az iparbiztonsági hatósággal győződtünk meg arról, hogy maga az üzem el tudja-e hárítani a káreseményt. Sikeres volt a gyakorlat – ismertette a végeredményt Dócs Róbert.

Preview Image
Filmbe illő jelenetek. Juhász Ákos galériája.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.