Ugrás a tartalomra

Szeretetre vágyó négylábúak várnak minket szombaton

Létrehozva
Újabb nyílt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep szombaton.
Kép
Nyílt nap - kutyasétáltatás
Minap-archív fotó: Osztie Tibor

Immár a 240. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal. November 15-én, szombaton 10 és 14 óra között látogathatjuk a Fonoda utcai telephelyet.

– A nyílt nap szívet melengető program: az érdeklődők sétálhatnak a telep védenceivel, megsimogathatják őket, és átadhatják nekik azt a figyelmet és törődést, amely számukra a legnagyobb ajándék. Egy rövid séta vagy néhány perc közös játék hatalmas élményt jelent mind az állatok, mind a látogatók számára – írják beharangozójukban a szervezők.

Hozzáteszik: a rendezvény egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy aki szeretné, elindíthassa az örökbefogadás folyamatát, és hosszú távon felelős gazdává válhasson.

A telep munkatársai örömmel fogadnak minden adományt: régi törölközőt, rongyot, edényt, fagyasztott húst, rizst, játékot, nyakörvet vagy bármely más eszközt, amely megkönnyíti a kutyák és macskák mindennapjait.

A nyílt napok évek óta erősítik a kapcsolatot a város lakói és a telep között, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több állat életében fordulhasson jobbra a sors.

A gazdára váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.