Ugrás a tartalomra

Új szolgáltatásokkal vár péntektől az Ellipsum

Létrehozva
Wellness, infra- és finn szauna, valamint masszázsszolgáltatások várják a kényeztetésre vágyókat péntektől az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben.
Kép
ellipsum_251113ml-23-3.jpg
Megújult wellness részlegben szaunákkal és masszázzsal várják péntektől a vendégeket. Fotó: Mocsári László

A létesítményben egy négyfős infra szaunát és egy tízfős finn szaunát alakítottak ki, és a masszázsszolgáltatás is megújult környezetben várja a pihenni vágyókat. Az új szolgáltatásokat nem csak fürdőbelépővel vehetik igénybe a vendégek, azokra külön jegyet is tudnak majd váltani – derült ki a Miskolc Televízió helyszíni riportjából.

Kép
ellipsum_szauna_251113ml-14.jpg

Csütörtökön még üresek voltak a medencék az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben, péntektől azonban már ismét nyitva áll az intézmény a látogatók előtt. A fürdőben november 10. és 13. között tervezett karbantartás miatt szünetelt átmenetileg a szolgáltatás, tizennegyedikétől azonban nem csupán újra nyitják a kapukat, hanem új szolgáltatásokkal is várják a vendégeket – erről tájékoztatta a városi televíziót Martini Emil, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője és a kerület önkormányzati képviselője, Bajusz Gábor.

Kép
ellipsum_masszazs_251113ml-17-2.jpg

Martini Emil szerint a masszázs szolgáltatásuk egy nagyon komplex szolgáltatás lesz, megújult környezetben, ahol a Barlangfürdőből jól ismert gyógymasszőrök várják a vendégeket, hogy a tőlük megszokott szakértelemmel nyújtsák a kezeléseket. Az ügyvezető kiemelte, az új wellness szolgáltatást és a megújult masszázsszolgáltatást nem csak fürdőbelépővel lehet majd igénybe venni. Azokra külön jegyet is tudnak váltani az Ellipsumba látogató vendégek.

Kép
ellipsum_szauna_251113ml-10.jpg

Bajusz Gábor hangsúlyozta, az előző városvezetés ideje alatt leégett Barlangfürdő kiesésével megszűntek a korábban ott igénybe vehető egyéb szolgáltatások is, mint a szauna vagy a masszázs. Nagyon sokan keresték meg azóta az új városvezetést, és személyesen őt is Miskolctapolcáról és az egész városból, hogy pótolják ezt a hiányosságot. Kérték, hogy legyen újra szauna Miskolctapolcán.

Kép
ellipsum_masszazs_251113ml-17-4.jpg

– Ez egy hiányzó szolgáltatás volt itt az Ellipsumban. Évekkel ezelőtt, az előző városvezetés idejében leégett a szauna, amit nem tudtak helyrehozni, nem tudták kijavítani ezt a hibát, de mi most ezt megtettük. Egy több mint tízmillió forintba kerülő szaunát adtunk át. A négy fős infra- és a tíz fős finn szauna mellett az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő masszázsszolgáltatása is megújult. Péntektől új környezetben várja a vendégeket – ismertette a képviselő.

Kép
ellipsum_szauna_251113ml-6.jpg

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.