Ugrás a tartalomra

December közepére befejezik a vízvezeték-rekonstrukció első ütemét a Pesti úton

Létrehozva
Elkezdődött Miskolc egyik legjelentősebb útfelújítási projektjének első lépése: a 3-as és 26-os főút Miskolcon átvezető szakaszának újraburkolását megelőzi a vízvezetékek rekonstrukciója. A részletekről a helyszínen tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Hogy hol és milyen ütemben végzik el ezt a munkát az ÉRV Zrt. szakemberei, valamint milyen útlezárásokkal és forgalmirend-változásokkal jár mindez, erről szólt a pénteki sajtótájékoztató a Pesti út Bogáncs utcai kereszteződésénél.

Egyedülálló az országban

Tudomásom szerint ekkora volumenű rekonstrukciós program ezekben a hónapokban Magyarországon máshol nem történik

– jelentette ki Tóth-Szántai József polgármester, aki megköszönte a kormánynak, Csöbör Katalin országgyűlési képviselőnek és a jelen lévő szakembereknek, hogy a program megvalósulhat Miskolcon.

Kép
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója

Hozzátette, minden rekonstrukciós munka és útfelújítás, ami arról szól, hogy a jövőben jobb minőségű utakon közlekedhessünk, és kevesebb legyen a hálózati vízveszteség, némi kellemetlenséggel is jár – úgy az autópályáról megérkező autósoknak, a bevásárlóközpontokba járó miskolciaknak, mint az agglomerációban élőknek.

A polgármester azonban hangsúlyozta: a szakemberek mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a lehető legkisebbek legyenek ezek a kellemetlenségek, és Miskolc önkormányzata ebben partner.

– Összehangoljuk a feladatokat, hogy a lehető legkisebb fennakadást okozzuk a közlekedőknek – hangsúlyozta Tóth-Szántai József, aki türelmet és megértést kért minden arra közlekedőtől.

Korszerű Miskolc

Megígértük, és meg is valósítjuk

– fogalmazott Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő. Rámutatott, hogy az Y-híd után a város egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztése kezdődött meg azzal, hogy a héten lezárták a 3-as főút belső sávjait a Cementgyári és a Bogáncs utca között.

Kép
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója

A teljes projekt – mutatott rá – a Harsányi úti várostáblától egészen a 26-os főúton található várostábláig tartó, mintegy 10 kilométeres szakaszt érinti, és három ütemben valósul meg. Hozzátette, hogy az újraaszfaltozás előtt – az avasi útfelújításhoz hasonlóan – először a vízvezetékek rekonstrukcióját hajtják végre a Bogáncs utcai és a Cementgyári csomópontok között.

Elmondta azt is, hogy a 3-as főút állami kezelésben áll, a fejlesztést éppen ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium koordinálja.

– Régóta tárgyalunk már erről Lázár János miniszterrel. Az év eleji miskolci látogatásán tett ígéretének megfelelően immár megkezdődött a munka – tette hozzá.

A célunk közös: egy biztonságos, korszerű és élhető Miskolc megteremtése

– hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Kép
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója

Modern technológiák

Lőrinc Ákos, az ÉRV vezérigazgatója megköszönte a kormánynak és a támogatóknak a segítséget, hogy el tudják végezni a vízvezeték-rekonstrukciót. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az utak alatti vezetékek üzembiztosak legyenek. Hozzátette: olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyeknek köszönhetően nem szükséges újra felbontani a meglévő útpályákat egy esetleges meghibásodás esetén.

Elmondta azt is, hogy a teljes vízvezeték-rekonstrukció első üteme a Bogáncs utcától a Futó utcáig tart, ezt követően a Csabavezér út felőli oldal következik.

Kép
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója

Hangsúlyozta, hogy nem bontják fel a teljes útszerkezetet, hanem egy olyan technológiát alkalmaznak, amiből adódóan mindössze néhány munkaárokkal el tudják végezni a munkát.

December 15-éig szeretnénk befejezni ezt a részt, majd utána a Csabavezér úti szakaszt még át kell gondolni az ütemezést illetően

– tette hozzá, megemlítve azt is, hogy a munkák nem zavarják az ivóvízszolgáltatást.

Változott a forgalmi rend

A felújítással járó forgalmirend-változásokról a Magyar Közút vármegyei igazgatója számolt be. Peiker Tamás elmondta, a nap minden szakában óriási forgalmat bonyolít le a 3-as számú főút, elkerülhetetlenek a torlódások.

Kép
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója

– Igyekszünk úgy alakítani a tereléseket, hogy a lehető legkisebb problémával járjanak – hangsúlyozta, kérve az autósokat, hogy tartsák be a szabályokat.

Hozzátette azonban, hogy több esetben megszegték ezeket. A Bogáncs úti kereszteződésnél nem lehet balra kanyarodni jelenleg, de sok autóst látnak, hogy a tiltás ellenére (tábla, útburkolatfestés is jelzi) mégis befordulnak balra. A szakember elmondta, hogy a rendőrség most még csak figyelmezteti a renitens autósokat, de hamarosan büntetés is következhet. A Futó utcai csomópontnál pedig most még megengedett a balra kanyarodás, de később a Cementgyár felé jobbra kiválva lehet majd a Futó utcát megközelíteni.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.