Ugrás a tartalomra

A dadogás sem feltétlenül akadály a munkaerőpiacon

Létrehozva
A téma kapcsán logopédus, kommunikációs szakember, HR vezető, jogász és gyógypedagógus segítette az érintetteket a Miskolci Egyetemen.
Preview Image
A Miskolci Egyetem galériája

,,A dadogással érintett személyek munkaerőpiaci kilátásai" címmel rendeztek kerekasztal beszélgetést a Miskolci Egyetemen, november 21-én, pénteken. Az eseményen szakemberek és az érintettek közösen beszélték át a dadogók munkaerőpiacon tapasztalt nehézségeit. A kerekasztal beszélgetésen részt vesz logopédus, kommunikációs szakember, HR vezető, jogász, gyógypedagógus, és persze dadogással érintett személy is. 

- Azért szerveztük meg az eseményt, mert a dadogásról igen kevés szó esik, pedig sok embert érint. Illetve ha a dadogásról szó is esik, általában negatív kontextusban történik. Szerettük volna árnyalni a képet a téma kapcsán – osztotta meg szerkesztőségünkkel Mélypataki Gábor, a Miskolci Egyetem esélyegyenlőségi munkatársa, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense. 

Kép
Kerekasztal a dadogásról az egyetemen
Fotó: Miskolci Egyetem

A kerekasztal beszélgetés a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának kétszázadig évfordulója apropójából tartott MTA 200 rendezvénysorozatnak a része. A Miskolci Egyetem Esélyegyenlőségi Bizottságának a támogatásával, a Beszélj! Egyesülettel közösen szervezte meg az ME- ÁJK és az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Munka - és Szociális Jogi Munkabizottsága. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.