Ugrás a tartalomra

Óvodások keze munkáját dicséri a DVTK Stadion melletti adventi koszorú

Létrehozva
Az óvodások ünnepi lelkesedéssel díszítették fel a DVTK Stadion melletti adventi koszorút, majd versekkel, énekekkel és csengettyűs műsorral tették még meghittebbé a péntek délelőttöt. A hagyomány második éve folytatódik, a gyertyagyújtásokat pedig idén is úgy időzítik, hogy minél több család részese lehessen az ünnepi készülődésnek.
Kép
Adventi koszorú díszítése a DVTK Stadionnál
Óvodások keze munkáját dicséri a DVTK Stadion melletti adventi koszorú. Fotó: Mocsári László

Péntek délelőtt igazi ünnepi hangulat költözött a DVTK Stadion környékére: a MIOVI Nyitnikék Tagóvodájának 19 nagycsoportosa díszítette fel az ott felállított adventi koszorút. A gyerekek nemcsak szorgos kezekkel, hanem teljes szívvel készültek – a közös díszítés után versekkel, énekekkel és egy bájos csengettyűs műsorral is megörvendeztették a jelenlévőket.

Palik Szilvia, az óvoda vezetője elmondta, hogy a gyerekek napok óta izgatottan készültek erre a különleges alkalomra.

– Nagy örömmel készültek a gyerekek. Segítettek a kis dobozok csomagolásában is, és látszott rajtuk, milyen lelkesen adták elő a műsort, amivel készültek. Az óvodában van hitoktatás, és a hitoktató segítségével is hangolódtak az ünnepre – mondta.

A városrész önkormányzati képviselője, Deák-Bárdos Mihály szerint fontos hagyomány kezd formálódni a stadionnál felállított adventi koszorú körül.

– Ez a második alkalom, hogy adventi koszorút állítunk itt, a stadion mellett. Tavaly kicsit elcsúsztunk a szervezéssel, de már akkor is figyeltünk arra, hogy a körzetben lévő óvodák és iskolák készülhessenek valamilyen műsorral – fogalmazott.

A képviselő arról is tájékoztatott, hogy idén úgy alakították ki a gyertyagyújtások időpontjait, hogy minél több család számára elérhető legyen a közös ünneplés: advent első két hétvégéjén vasárnap, a második két hétvégén pedig szombaton gyújtanak majd gyertyát a stadionnál.

A dekorálás végén a kis díszítőcsapat egy apró meglepetésben is részesült: Deák-Bárdos Mihály Mikulás-csomaggal köszönte meg a gyerekek munkáját és ünnepi lelkesedését.

Preview Image
Adventi koszorú díszítése a DVTK Stadionnál. Mocsári László galériája.

Címkék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.