Ugrás a tartalomra

Egyelőre nem a legszebb arcát mutatja az idei december

Létrehozva
Nagyrészt borult, párás, néhol tartósan ködös maradhat az idő – ettől nem leszünk vidámabbak.

A HungaroMet csütörtök reggeli előrejelzése azért némi bizakodásra is ad okot: főként a keleti, északkeleti megyékben a szakadozott felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Délutántól az ország nyugati felére csapadékzóna érkezik, így dél felől egyre több helyen előfordulhat eső. Helyenként, a nyugati határvidéken nagyobb mennyiség is hullhat, a ködös részeken szitálás is lehet.

A keleties szél helyenként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 3 és 9 fok között alakul, de a naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

A levegőminőségről: Miskolc nagy részében megfelelő értékeket mértek csütörtökön reggel, vannak azonban kivételek. Egy fokkal rosszabb a levegő például a Szondi-telep környékén, Martinkertváros egyes részein, az Újgyőri piacnál, valamint Majláthon és Pereces tájékán. Kifejezetten rossz értékeket egyedül Pereces Délen mutatnak a mérőműszerek – olvashatjuk le a pmmonitoring.hu oldalon található térképről.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton apszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.