A labdarúgó NB I 16. fordulójában, szombaton 12.30-tól DVTK – Nyíregyháza SFC mérkőzést rendeznek Diósgyőrben. A két csapat az aktuális helyezéseiktől függetlenül, minden alkalommal rangadót vív egymás ellen, hát még így, hogy ez a mostani összecsapás tulajdonképpen egy kiesési rangadó. A DVTK mindössze egy ponttal előzi meg a szabolcsi együttest, és áll még éppen bennmaradást jelentő helyen a tabellán, szemben a nyíregyháziakkal, akik azért küzdenek, hogy elkerüljenek a kiesést jelentő pozícióból. Teszik mindezt új vezetőedzővel, Bódog Tamás irányításával. A korábbi diósgyőri szakvezetővel négy meccsen 5 pontot szerzett a Nyíregyháza SFC, igaz, legutóbb, hazai környezetben 3-0-ra kikaptak a Debreceni VSC-től.
Hasonlóan három góllal maradtak alul a Diósgyőrrel szemben a szabolcsi megyeszékhelyen, de az augusztus 23-án lejátszott, 4-1-es DVTK győzelemmel zárult meccsen, az ott fellépett piros-fehér játékosok közül többen hiányoznak majd most, sérülések miatt.
Bárdos Bence, Ivan Saponjic, Ante Roguljic – a DVTK tájékoztatása szerint – már elkezdte az edzéseket, de még nem bevethető. Rajtuk kívül Anderson Esiti, Yohan Croizet, Szakos Bence és Tamás Márk sem épült fel, valamint Marco Lund sem tudja vállalni a játékot. Vagyis a 24-ből nyolc mezőnyjátékosára nem számíthat Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője…
A DVTK védője
Minden bizonnyal ott lesz viszont a kezdőcsapatban Szatmári Csaba, aki az idén február 1-jén súlyos sérülést szenvedett: az Újpest FC elleni hazai bajnokin eltört a bokája és a bokaszalagjai is elszakadtak. Felépülése 8 hónapot (!) vett igénybe, a 31 éves belső védő október 18-án játszott újra NB I-es mérkőzést.
– Azt a meccset, időszakot sosem fogom elfelejteni, ez ad nekem nagy erőt. Mert tudom, hogy milyen a visszavezető munka, hogy milyen áldozattokkal jár a visszatérés. Mert ugye nekem a rehabilitáció alatt nem volt szünetem, megállás nélkül, a nyári szünetben is mindennap dolgoztam, a szakmai stáb segítségével – mondta Szatmári Csaba, majd így folytatta: – Szóval ez adja el nekem azt az erőt, hogy igenis ott van a pályán a helyem. Nagyon sokat tettünk ezért, hogy relatíve ilyen hamar, ilyen jó állapotban vissza tudtam térni. Természetesen még azért van mit finomítani, de ezt az idényt már szeretném úgy lezárni, hogy a következő évadban már teljesen, száz százalékosan csak a játékra figyeljek.
Meghatározza a végét
Szatmári Csaba a múlt héten is végig a pályán volt belső védőként, ezen a poszton a jobb oldalon kezdett, de védőtársa, Tamás Márk sérülése, kiesése után, Kecskés Ákos becserélését követően, a bal oldali belső védő posztra kellett áthúzódnia. Az a meccs, a KC Kazincbarcika SC elleni idegenbeli 1-1 azonban nem aratott osztatlan sikert a diósgyőri drukkerek körében, ugyanis a drukkerek győzelmet vártak a DVTK-tól a sereghajtóval szemben.
– Győzelemmel szerettünk volna zárni természetesen, és mondhatom azt, idézőjelben, hogy a ,,papírformát” szerettük volna hozni, Sajnos, nem sikerült – jelentette ki a védő. – A mostani hét elején azonban a szakmai stábbal sikerült átbeszélnünk, hogy mik voltak a hibák, mit kellett volna másképp csinálni, mik voltak azok a döntések, amiket, ha egy kicsit higgadtabbak vagyunk, akkor be tudjuk húzni a három pontot. Aztán szerintem ezek után a hét úgy folytatódott, mint általában. Természetesen azzal a különbséggel, hogy a Nyíregyháza ellen játszunk a hétvégén, és mindenki tisztában van azzal, hogy milyen mérkőzés vár ránk. És igen, el lehet mondani, hogy ez a meccs fogja meghatározni a következő két bajnokink hangulatát, hogy hogyan tudunk ezekre készülni, és hogyan tudjuk zárni az őszi idényt.
Kezelni kell tudni
A diósgyőri labdarúgó által a Miskolci Televíziónak adott nyilatkozat során az is szóba került, hogy a keleti rangadónak a szokásosnál is nagyobb a tétje.
– Természetesen ez egy olyan mérkőzés lesz, amikor mindenki fel lesz pörgetve – mondta Szatmári Csaba, majd így folytatta: – Elsősorban ugye magamról tudok beszélni, arról, hogy ezt hogyan lehet kezelni. Természetesen egy ilyen mérkőzésen sokkal nagyobb tűzzel lépek pályára, mert ez egy presztízsmérkőzés, és az a plusz, hogy a Nyíregyháza ellen játszunk. Az ilyen meccseket jobban szeretem, jobban élvezem, ha lehet ilyet mondani. Igaz, lehet ennek negatív hatása is, mert hogyha ezt nem tudjuk kezelni, akkor ez negatívan hathat a játékunkra. Ezt jól kell tudni kezelni, mert viszont pluszt adhat ahhoz, hogy győzelemre segítsük a csapatot.
Az ellenfélről
Az ellenfél is szóba került, az, hogy az előző forduló eredményét leszámítva, a Nyíregyháza elkezdte gyűjtögetni a pontokat az új edzővel, mert a Kisvárda és a Puskás ellen döntetlen játszott, a Ferencvárost pedig idegenben győzte le.
– Bizonyára van ebben szerepe az ottani edzőváltásnak. Bódog Tamás egy jó habitussal rendelkező edző, aki már az öltözőben meg tudja alapozni a meccsnek a hangulatát. De egy ilyen heves iramú, heves érzelmekkel teli mérkőzésen arra is kell figyelni, hogy melyik csapat, melyik játékos, hogyan tudja ezt kezelni, és hogyan tudja a kapott feladatot hideg fejjel véghez vinni. Itt gondolok azokra a döntésekre, amik életbevágóak, vagy nagyon fontosak tudnak lenni – mondta a DVTK belső védője, majd így folytatta: – Természetesen készültünk a Nyíregyházából, és tudjuk, hogy mik azok a dolgok, amik sikerre vezethetnek, tudjuk mikor presszingelnek, mikor állnak visszább, területet zárni. Szerintem mindent nagyon szépen meg tudtunk beszélni, begyakorolni, hogy mikor milyen szituációban mit kell csinálni, és ha ezeket véghez tudjuk vinni, azokat, amiket elterveztünk és a héten begyakoroltunk, akkor szerintem egy nagyon jó mérkőzés alatt tudjuk a három pontot itthon tartani.
Az ellenfélre való készülés mellett az lehet a döntő egy ilyen rangadón, hogy csapat mennyire tudja az eltervezett játékot játszani.
– A legjobb forgatókönyv az lenne, ha már az elején le tudnánk zárni ezt a mérkőzés, és már az első 20-30 percben tudatnánk velük, hogy szinte semmi keresnivalójuk itt ezen a pályán, nincs esélyük arra, hogy győzelemmel térjenek haza. Ezt kellene a tudomásukra adni. De előfordulhat az is egy ilyen rangadón, hogy tényleg az utolsó percben dől el minden. Ezért is kell végig megtartani a küzdőszellemet, a hideg nyugodtságot, hogy akár az utolsó percben is tudjunk győztes gólt szerezni. Mert a lényeg az, hogy megszerezzük a három pontot – mondta Szatmári Csaba.
Várható kezdőA DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Gera, Kecskés, Szatmári, Bokros – Vallejo – Babos B., Keita, Mucsányi Miron, Acolatse – Sajbán. |