Ugrás a tartalomra

Hős járatseriffek léptek akcióba Miskolcon

Létrehozva
Megható bejegyzés jelent meg a napokban egy miskolci Facebook-csoportban: egy utas mondott köszönetet a járatseriffeknek és az MVK dolgozóinak, akik pénteken gyors és hatékony segítséget nyújtottak egy villamoson rosszul lett idős nőnek.

– Édesanyám epilepsziás rohamot kapott a villamoson és én sajnos sokkot, de a járatkísérők egyből rohantak – írta a  poszt szerzője a Miskolcon láttam Facebook csoportban. Leírta, hogy a helyzet hirtelen alakult ki, de a járatseriffek azonnal a segítségükre siettek.

A hősök köztünk járnak

– Nagyon szépen köszönöm az MVK munkásainak meg a járatkísérőknek a pénteki nagy segítséget. A járatkísérők egyből rohantak a segítségemre. Nagyon szépen köszönöm a hőstettüket! – írta a bejegyzésben.

A poszt írója szerint az eset azt mutatja, hogy a miskolci közösségi közlekedésben dolgozók igazi odafigyeléssel és emberséggel végzik munkájukat.

Elismerés a miskolci járatseriffeknek

A bejegyzés alatt számos kommentelő fejezte ki elismerését, sokan dicsérték a járatkísérőket és azt, hogy egyre több jó példa lát napvilágot a város közlekedésében.

– Pont ott voltam egy németjuhász kutyával, láttam, és gratulálok nekik. Segítőkész volt a járatkísérő csapat - írta az egyik szemtanú.

Átlagosan naponta hússzor intézkednek

A miskolci járatseriffek jó híre messze ment. Elképesztő számokat hoztak az elmúlt hónapokban Miskolcon. Nemcsak ügyelnek a rendre, de ha kell, életet is mentenek. Ennek érdekében alapvető egészségügyi jártasságot is szereztek.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.