Ugrás a tartalomra

Téli gumival csökkenthetjük a balesetveszélyt

Létrehozva
Aki egész évben nyári gumival jár, az jelentős kockázatot vállal az utakon. A négy évszakos gumi sem ajánlott mindenkinek.
Kép
Képünk illusztráció

Bár idén rendkívül enyhe időjárással indul a tél, de a téli gumikat már plusz fokokban és nedves, párás időben is érdemes feltenni. Ma már kaphatók vegyes használatú gumik is, de ezek csak speciális közlekedési szokások mellett ajánlottak. 

- Az időjárás függvénye, hogy a téli gumit milyen időszakban szükséges feltenni. Ha az átlag középhőmérséklet plusz 5-7 Celsius fokig süllyed és nedves, párás, esős az idő, akkor a téli gumival már sokkal biztonságosabban tudunk közlekedni. Az autó lassulását és oldaltartását befolyásolja, valamint a gumi állapota a fékút hosszát is – nyilatkozta portálunknak Tóth Tibor, a Tóth Autósiskola vezetője. 

Elmondta, hogy a vegyes használatú, négy évszakos gumit azoknak ajánlja, akik nem szoktak extrém körülmények között autózni. Például csak a városban közlekednek személygépkocsival, mert az ilyen guminak kicsit rosszabbak a menettulajdonságai, nyáron pedig zajosabbak lehetnek. Viszont, akik olyan helyen laknak, illetve közlekednek, ahol fontos, hogy tudjon kapaszkodni a lejtőkön az autó, valamint latyakos, havas a terep, ott feltétlenül szükséges a téli gumi. 

Kép

- A téli gumiknak legfeljebb öt-hat év az élettartama, azonban, ha sokat használják, akkor mindössze két-három év a lefutási idejük. Az idős gumik a téli időszakban már rosszul funkcionálnak fékezéskor, oldalirányú mozgáskor és kapaszkodáskor, mert az y-lamellák szétterpeszkednek rajtuk és beszorul közéjük a hó, a latyak. A gumik életkora mellett érdemes figyelni a kopásjelzőjüket is, 3 milliméternél szintén ajánlatos új gumikat beszerezni. Továbbá az sem mindegy, hogy eleve mennyire márkásak és jó minőségűek a gumijaink – hangsúlyozta a szakember. 

Hozzátette, hogy bár Magyarországon a téli gumi cseréje nem kötelező, de akik egyáltalán nem cserélik le a nyári gumijaikat, hanem egész évben azzal járnak, jelentős kockázatot vállalnak. 

Kép

- Ha a téli időszakban egy nyári gumis előtt hirtelen lefékez egy téli gumis, akkor nagyobb valószínűséggel csúszik bele hátulról és lesz baleset, mert nem tud majd olyan gyorsan lefékezni. Ráadásul valójában a nyári gumik fent hagyásával nem lehet sokat spórolni, hiszen a téli és a nyári gumikat fele annyi ideig használják a tulajdonosok, mintha csak akkor cserélnének gumit, amikor elöregszenek – fejtette ki a Tóth Tibor. 

Felhívta rá a figyelmet, hogy ugyanakkor külföldön sok helyen kötelező a téli gumi használata. Ausztriában például november 15. április 15. között az. Sőt az ország bizonyos területein az első két kerékre a hólánc is, amit táblával jeleznek. 

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.