Ugrás a tartalomra

Ünnepváró és szünidei programokkal készül a könyvtár

Létrehozva
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár idén decemberben is több rendezvényt kínál az adventi időszakban a családoknak, ahol a főszerep a gyerekeké. Az intézmény három helyszínen várja a kézműves foglakozás, valamint mesék iránt érdeklődő olvasóit.
Kép
p1190395.JPG

December 13-án, szombaton két helyszínen, két rendezvényt is kínál könyvtárunk. A Karácsonyváró családi délután a Petőfi Sándor Könyvtárban (3534 Miskolc, Nagy Lajos király útja 16.) 12-től 16 óráig kínál interaktív mesemeglepetéseket, melyben – a gyerekek örömére – a főszerep Gombóc Artúré és a csokié! Ezzel nincs vége a programnak, hiszen adventi játékok, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás várja az érdeklődőket, így igazi ünnepváró hangulatban tölthetik a délutánt a könyvtárba látogató családok.
 
A könyvtárosok a felnőtt olvasókra is gondoltak, december 19-ig a Karácsonyi SzerencsePont-on meglepetés ajándékok várják a szerencsekerék megpörgetőit.

Ugyancsak december 13-án, szombaton 10 órától a Központi Könyvtárban (3530, Miskolc Görgey u. 11.) Játszóházak ünnepről ünnepre – a karácsony jegyében című eseményen a kézműveskedni vágyó gyerekek szüleikkel együtt alkothatnak, meghitté varázsolva a karácsonyvárást. Utána mese és meglepetés is várja a résztvevőket. 

Kép
e: p1190392.JPG

A József Attila Könyvtár (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 95.) december 18-án, csütörtökön fél öttől az ünnephez kapcsolódóan tartja meg a diafilmklubot, amelyen A három fenyőfa című mesét nézhetik meg az érdeklődők, majd a résztvevők bevonásával, a meseposztó segítségével el is játsszák a történetet.

A téli szünetben sem feledkezik meg kis olvasóiról a könyvtár, ugyanis december 30-án, kedden 10 órától a Központi Könyvtárban a Téli szünidölő a Mesebirodalomban elnevezésű program várja az érdeklődőket. Hogy melyik mesével készülnek a gyermekkönyvtárosok az még maradjon titok, annyit azonban el lehet árulni, hogy nem marad el a játék sem! Érdemes tehát felkeresni a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárat az adventi időszakban és a téli szünetben is.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.