Ugrás a tartalomra

Második születésnapját ünnepelte a Szeleta Park Látogatóközpont

Létrehozva
Ünnepi programmal és évértékeléssel köszöntötte fennállásának második évfordulóját a Szeleta Park Látogatóközpont, ahol az elmúlt időszak eredményeit összegezték, valamint bemutatták az intézmény legújabb attrakcióját, a gyerekeknek szánt Szeleta Manók Titkos Ösvényét.
Kép
Sajtótájékoztató és Manó ösvény avatása a Szeleta Parkban
Második születésnapját ünnepelte a Szeleta Park. Fotó: Mocsári László

A rendezvény menetrendjét Hegedűsné Szigetvári Eszter, a látogatóközpont vezetője ismertette, aki az esemény koordinálása mellett az új tanösvény feladataiba is bevezette a résztvevőket.

A köszöntők sorát Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója nyitotta meg, aki felidézte a látogatóközpont létrejöttének előzményeit. Elmondta: már 2016-ban megkezdődtek azok az egyeztetések, amelyek célja az volt, hogy a nemzeti parkok korszerű formában mutathassák be értékeiket.

– Ez a beruházás nemcsak a Bükki Nemzeti Parknak, hanem Miskolcnak is egy nagyon nagy hiányt pótolt – fogalmazott. – A központ egyik erőssége, hogy a téli időszakban is fogad látogatókat, valamint a legkisebbek számára tematikus játszóház segíti a természet értékeinek és a fenntarthatóság fontosságának megismerését – tette hozzá.

Az elmúlt két év eredményeiről Bíró Tibor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője beszélt. Mint mondta, a megnyitáskor célként fogalmazták meg, hogy a Szeleta Park megkerülhetetlen környezeti nevelési tényezővé váljon Miskolcon és a térségben.

– 2024-ben hetvenezer látogatót regisztráltunk, az idei évben pedig már meghaladtuk a hatvanhatezer főt – ismertette, hozzátéve, hogy eddig öt kontinens harmincegy országából érkeztek vendégek a látogatóközpontba. Bíró Tibor hangsúlyozta, hogy a környezeti nevelés folyamatos megújulást igényel, ezért a programokat szükség esetén átalakítják, de a célokról nem mondanak le.

Preview Image
Sajtótájékoztató és Manó ösvény avatása a Szeleta Parkban. Mocsári László galériája.

Titkos ösvényt adtak át

A beszédeket követően Hegedűsné Szigetvári Eszter vezetésével a jelenlévők végigjárták a Szeleta Manók Titkos Ösvényét, amelyhez a kézzel készített manóházakat Török Eszter játékkészítő kismester alkotta meg. Az új tanösvény elsősorban gyerekeknek készült, de a szervezők szerint a felnőttek számára is élményt nyújt.

Az eseményen részt vett Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Pelles János, a Miskolci Gombász Egyesület elnöke, valamint Szűcs Béla, aki délután előadást is tartott.

A program ünnepi tortázással zárult, amellyel a Szeleta Park Látogatóközpont a vendégeket is megvendégelte.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.