Ugrás a tartalomra

A fényt ünnepelte a Centrum előtt a miskolci zsidóság

Létrehozva
A hagyományoknak megfelelően Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon.
Kép
hanuka gyertya

Hanuka alkalmából gyújtották meg a Centrum elé kihelyezett óriás hanukia gyertyáit vasárnap délután. Az eseményen előbb Braun Ábrahám, a miskolci Zsidóház rabbija, majd Hollósy András, Miskolc alpolgármestere mondott ünnepi beszédet.

Braun Ábrahám, az EMIH miskolci rabbija elmondta, a hanuka idején a zsidók azt ünneplik, hogy időszámításunk előtt 165-ben a hellénekkel vívott háborúból győztesként kerültek ki.

Ez a harc nemcsak fegyverekkel zajlott, hanem lélekkel is. A vallás szabadságáért, az identitásért és a zsidó nép szellemi életéért. A Makkabeusok bár kevesebben voltak és gyengébbek is, mégis kiálltak, hogy megvédjék örökségüket. Győzelmük a kevesek győzelme volt a sokak felett, a gyengéké az erősek felett. Amikor pedig visszatértek a szentélybe, hogy meggyújtsák a menórát, csak egyetlen kis korsó tiszta olajat találtak, ami egy napra lett volna elég. Mégis nyolc napig égett. Ennek emlékére az ünnep első napjától kezdve minden este, eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik a gyertyatartót, a hanukiát, ahol hirdethetik az isteni csodát 

– mondta.

Hollósy András alpolgármester kiemelte, a zsidó közösség mindig is fontos építőeleme, pillére volt a városnak, a vármegyének: nemcsak a kereskedelmi vagy vallási élet terén, hanem a kulturális élet szempontjából is kiemelkedő szerepet töltöttek be.

A keresztények ilyenkor a karácsonyra készülnek az adventi időszakban, a zsidóság pedig a hanukát ünnepli, mégis, egy a lényeg, egy az Úr, akit mindannyian áldunk. Kívánok önöknek méltó megemlékezést, boldog hanukát és áldott ünnepeket! 

– hangsúlyozta.

Preview Image
Hanuka gyertyagyújtás Miskolcon. Juhász Ákos galériája.

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.