Ugrás a tartalomra

Ünnepi fények, ünnepi veszélyek – megszaporodnak a lakástüzek karácsony idején

Létrehozva
Az év végi ünnepekkor ugrásszerűen nő a háztartási tüzek száma, ilyenkor tucatnyi riasztás érkezik a miskolci tűzoltókhoz is a karácsonnyal összefüggésben.
Kép
füstérzékelő
Dojcsák Dávid katasztrófavédelmi sajtószóvivő füstérzékelőkkel. Fotók: Osztie Tibor

2025-ben több mint 400 lakástűzhöz vonultak a vármegye tűzoltói, ebből 11 halálos kimenetelű volt. Advent időszakában, karácsonykor legtöbbször az őrizetlenül hagyott fák, koszorúk és gyertyák okozzák a bajt, de veszélyesek lehetnek a zárlatos ünnepi égősorok, vagy sütés-főzés közben a tűzön felejtett zsiradék is. De a nyílt lángú fűtőberendezések is bajt okozhatnak.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a Miskolc Televízió híradójának elmondta, ezek az esetek elsősorban akkor fordulnak elő, ha a tűztérből kipattan egy szikra, lehullik egy parázs.

– Az is előfordult már, hogy a helytelenül tárolt, forró hamu okozott tüzet. Javasoljuk, hogy mindenki tartsa tisztán a fűtőberendezését, és az éghető, gyúlékony anyagokat távolítsák el – tette hozzá.

Kép
szénmonoxid-érzékelő
Thury Attila, a BRS Klíma értékesítési vezetője

Füst-, vagy szénmonoxid-érzékelő készülékkel életeket lehet menteni. Az egyik a füstöt érzékeli, amit még idejében el lehet oltani, ha a készülék jelez, a másik a mérgező gázt, ami akár fulladáshoz is vezethet. Thury Attila, a BRS Klíma értékesítési vezetője elmondta, a szénmonoxid-érzékelőt olyan helyekre szokták javasolni, ahol nem jó a szellőztetés, zárt helyekre, a garázsokba, illetve nyílt égésterű gázkazán, konvektor, kandalló, vagy vegyes tüzelésű kazán mellé.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.