December 18-át 2012-ben nyilvánították a Nemzetiségek Napjává, ilyenkor köszöntik azokat a segítő önkénteseket is, akik szabadidejükben támogatják a nemzetiségi közösségeket és segítik fenntartani, ápolni a hagyományokat.
Csütörtökön a miskolci városházán is megtartották a Nemzetiségek Napját, ahol a helyi önkormányzatok tagjai kulturális műsorral köszöntötték egymást.
A megjelenteket Miskolc polgármestere köszöntötte. Tóth-Szántai József úgy fogalmazott, „Miskolc mindig is büszke volt arra, hogy a nemzeti közösségek szerves részei annak a szövetségnek, amely a város élő, együtt lélegző közösségét alkotják”.
– Miskolcon hagyománya van annak, hogy minden nemzetiség, amelyik itt talált otthonra, megkapja a megbecsülést. A Bükk városában minden nemzetiségnek, minden nemzet fiának és lányának helye van. Itt mindenkinek megvan az esélye arra, hogy békességben megőrizze kultúráját, anyanyelvét, és megélje közösségét. Miközben a mi közösségünk is örömmel befogadja őket, és gazdagodik ezáltal. Régóta tudjuk, hogy az igazi szükség idején csak egyetlen közös nemzetiség létezik: ez pedig maga az ember. A bajban nem ismerünk határokat, a szükségben mindig segíteni fogunk egymásnak – emelte ki.
Hozzátette: mindaz, ami elválaszthat, egy ponton mégis találkozhat és összekapcsolódhat; ez egy eszme, ami mentén közös jövőt építhetünk: ez az eszme pedig maga a város, Miskolc, a Bükk városa.
Miskolcból csak egy van, és az mindannyiunk közös otthona
– hangoztatta a városvezető.
Tóth-Szántai József az elismerések kapcsán azt mondta, hogy ma azok kapják meg ezeket, akik ezt az eszmét nemcsak értik, hanem nap mint nap meg is valósítják.
– Olyan hétköznapi hősök ők, akik ápolónőként, tanárként, programszervezőként, családtagként, barátként figyelmes odafordulással szolgálják közösségüket. Nem érmekért, dicsőségért, hanem azért, mert ezt ők így tartják helyesnek – húzta alá a polgármester, megköszönve a munkájukat, példájukat, gratulálva a díjakhoz.
Szónoczki Mária, a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Miskolc Televízió híradójának elmondta, minden nemzetiségi önkormányzat jelölést tehetett az elismerésre. Ők idén Pappné Szabó Margitot javasolták, aki aktívan bekapcsolódik az önkormányzat munkájába, gyermektáborokban, gasztronómiai bemutatókon is nagy segítség.
A Roma Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára Nagyné Gulyás Erna is elismerésben részesült. A díjazott a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumában tanít angol nyelvet, immár 25 éve van a pályán. A Miskolc Televízió riporterének elmondta, hogy városszerte támogatja a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat, szorosan együttműködik a nemzetiségi önkormányzattal, részt vesz segítő munkájukban, esélyteremtő táboraikban, illetve felzárkóztató programokban.
– Nagyon hálás vagyok, hogy az önkormányzat méltónak tartott erre a díjra, szeretnék továbbra is megfelelni az elvárásoknak, és részt venni az esélyteremtő programjaikban – tette hozzá.
Az elismeréseket Matiscsák Éva alpolgármester adta át:
A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Sztefanov-Georgiev Györgyné Mária
A Görög Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Kosztopulosz László
A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Bíró Tibor
A Német Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Bayer Attila
Az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Kovács Zsolt
A Roma Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Nagyné Gulyás Erna
A Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Pappné Szabó Margit
A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Szemán Edit
Az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat javaslata alapján: Ziegler Györgyné.