Korábban még nem volt arra példa, hogy a MIKOM Nonprofit Kft., tehát a Miskolci Napló-minap.hu, valamint a Miskolc Televízió szerkesztősége kulturális-zenei programot rendezett volna. Nos, december 13-án, szombaton ebben is előreléptünk: a Grizzly Music Pub nemrégiben megnyílt koncerttermében egy komplex programmal készültünk a miskolci könnyűzenei élet iránt érdeklődők számára.
Az est egy pódiumbeszélgetéssel vette kezdetét, amin arról beszélgettünk vendégeinkkel – Szvoboda László zenésszel, programszervezővel, valamint a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület egyik alapítójával, Jantek Tamással –, hogyan él és lüktet Miskolc zenei élete, kik azok, akik alakítják, mi az, ami miatt ez a város egyre több fiatalnak és zenésznek jelent otthont, kiindulópontot, vagy akár inspirációt. A célunk az volt, hogy körbejárjuk, mi történik most, merre lehet fejlődni, és mi az, amiben mindannyian hozzá tudunk tenni ehhez a pezsgéshez.
Majd következett Nikosz és Somody Áron. A két zenészt arról faggattuk, mennyire volt törvényszerű, hogy Miskolcról, illetve Nyíregyházáról a fővárosba költöztek, mennyire inspirálja őket Budapest, és mit őriztek meg a szülővárosukból.
A csütörtökön 18:25-kor, a Miskolc Ma után kezdődő Basszuskulcs extrában a két beszélgetés legfontosabb részeit láthatják a Miskolc Televízió nézői. Aki pedig az akusztikus koncertet is szívesen meghallgatná, az január 4-én, vasárnap 18 órakor kapcsoljon hozzánk, mert a teljes pódiumbeszélgetéssel és a Nikosz-Somody Áron duó koncertjével érkezünk.