Ugrás a tartalomra

Elvitte a bajnok a 3 pontot Diósgyőrből

Létrehozva
A DVTK labdarúgócsapata az év utolsó meccsét játszotta. Az FTC együttesét fogadta a DVTK.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitómérkőzésén, pénteken este a DVTK csapata az FTC ellen zárta a 2025-ös évet.
A bajnokcsapat elleni mérkőzésre két helyen változott a Diósgyőr kezdőcsapata a múlt heti, a Puskás AFC otthonában 2-1-re elvesztett bajnokihoz képest: Holdampf Gergő és Ivan Saponjic bizalmat kapott, míg a felcsúti gárda ellen kezdőként szerepeltetett Sajbán Máté a kispadra került, a hat nappal ezelőtti meccsen megsérült Kecskés Ákos viszont nem volt keretben. Rajta kívül, a szintén sérüléssel bajlódó Anderson Esiti, Yohan Croizet és Szakos Bence sem volt kerettag, ahogy a betegséggel küszködő Marco Lund sem.

A DVTK védekezéséről

A meccs elején aktívabb volt az FTC, előbb Bamidele Yusuf lőtte hátba saját csapattársát, Callum O’Dowdát, majd Tóth Alex lövését hárította a DVTK kapusa. A 11. percben kontrából vezette első támadását a Diósgyőr, Elton Acolatse sprintje után Ivan Saponjic lövése akadt el a vendégek hálóőrében. A 18. minutában Bamidele Yusuf ziccerben Karlo Senticbe vágta a labdát, 10 perc múlva pedig Varga Barnabás fejelt a kapu fölé. A 36. percben Elton Acolatse éles szögből rászúrt labdájánál a vendégek a gólvonal előtt mentettek, ennek ellenére az első félidő leginkább a DVTK önfeláldozó védekezéséről szólt.

FTC gól

A második félidő elején, az 51. percben egy vendég szöglet után Szalai Gábor közeli lövéséből szerzett vezetést az FTC (0-1). Bő tíz perc múlva Elton Acolatse ollózós lökete a felső lécről vágódott le, így elmaradt az egyenlítés. A 81. minutában egy vendég kontra végén a csereként beállt Pico Joseph lövését védte lábbal, bravúrral Karlo Sentic. 
Az FTC egy góllal jobb volt ezen a meccsen, és megérdemelten nyert.

Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Diósgyőr, 6510 néző. V.: Bognár T. (Buzás, Belicza).
Diósgyőri VTK: Sentic – Gera D., Szatmári, Vallejo, Bokros – Mucsányi Miron, Holdampf – Babos B., A. Keita, Acolatse – Saponjic. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Ferencvárosi TC: Gróf – Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Madarász, Kanichowsky, O’Dowda – Yusuf, Varga B. Vezetőedző: Robert Keane.
Csere: Saponjic helyett Sajbán az 59., Vallejo helyett Bárdos a 66., Babos B. helyett Bényei a 66., Yusuf helyett Joseph a 68., Holdampf helyett Mucsányi Márk a 82., Kanichowsky helyett Romao a 91. percben.
Sárga lap: O’Dowda a 45+1., Tóth A. az 51., Raemaekers a 62., Szatmári a 67., Bényei a 71., Varga B. a 94. percben.
Gólszerző: Szalai G. (0-1) az 51. percben.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.