Ugrás a tartalomra

Az év utolsó három napján ingyen vár a Szeleta Park Manó Ösvénye

Létrehozva
Egy különleges évzáró programot kínálnak, a családdal vagy akár a barátokkal, nem csak miskolciaknak.
Kép
Szeleta látogatóközpont
Az év utolsó napjaiban ingyenesen látogatható a Szeleta Park Manó Ösvénye. Fotó: Szeleta Park

A Szeleta Park a közösségi médiában arra invitál, hogy az év utolsó napjait használjuk fel új ismeretek megszerzésére és különleges élmények begyűjtésére, most, amikor kicsit lazábbak a napjaink. A megadott program szerint egyebek mellett felfedezhetjük az olyan új attrakciókat, mint a Szeleta Manók Titkos Ösvénye. Ráadásul most ebben az év végi három napban ingyenesen.

Szintén költségmentesen lehet kipróbálni a Pókfonál játszóteret, ahol ha sikeresen teljesíted a kihívásokat, akkor egy óra ingyen játszóház belépőt is kapsz ajándékba.

Nagy kedvezményekkel várnak más lehetőségek is: a játszóház féláron, a kiállítás mindössze kétszáz forintért látogatható.

Kép
Sajtótájékoztató és Manó ösvény avatása a Szeleta Parkban
Fotó: Mocsári László

A kinti programokhoz jól fel kell öltözni, mert az év vége erős lehűlést is hozott, ha a várva várt havat még nem is, de bent felmelegedhetsz, a park büféjében pedig friss, meleg ételek, kávékülönlegességek és teák várnak rád.

Ez egy tökéletes és nagyon pénztárcabarát év végi kiruccanási lehetőség kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Vár mindenkit a Szeleta Park, az alábbi nyitvatartási rend szerint, Miskolcon a Hegyalja utca. 245. szám alatt:

december 29. hétfő: 9.00-19.00
december 30. kedd: 9.00-19.00
december 31. szerda: 9.00-16.00

Kép
szeleta.jpg

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehetett kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra vártak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Képgaléria
Miskolci Egyetemi Napok - péntek. Fotó: Horváth Csongor
Harmincnyolcadik egyetemi lazulás
MiskolcSzabadidőBulvárCelebhírek
Ebben az évben három napos a dübörgés a MEN-en, az egyetemen.
GasztroPlacc a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A finom ételek, a jó hangulat és a családi programok kedvelőit is várja a GasztroPlacc a Csengey-kertben.
lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.