Ugrás a tartalomra

Hó és hideg, majd sok napsütés vár ránk az év utolsó előtti napján

Létrehozva
Mutatjuk az Időkép előrejelzését.

Kedden egy hidegfront hatására hajnalban, reggel észak felől többfelé kialakulhatnak hózáporok a térségben. Napközben sok napsütésre számíthatunk, csapadék ekkor már nem várható. Sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. Hajnalra a szélcsendesebb tájakon pára, köd, illetve zúzmarás köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet -7 fok körül alakul, kora délután pedig 2 fok körüli értéket mérhetünk.

Szilveszter napján a kezdeti napos időt követően egyre többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, és délután, este északnyugat felől több tájegységünkön kialakulhatnak hózáporok, a Dunántúl északi felén havazás is. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. Kora reggelre -10 és -3 fok közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig csak -3 és +3 fok közötti maximumokra számíthatunk.

Újév első napjára virradóan helyenként futó hózáporok, illetve gyenge havazás előfordulhat, majd napközben a legtöbb helyen száraz idő várható, csupán néhol északon alakulhat még ki egy-egy hózápor. Többórás napsütés a déli, délnyugati tájakon valószínű. A délnyugatira forduló szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A reggeli legalacsonyabb értékek -9 és 0 fok között alakulnak, majd napközben 0-7 fokot mérhetünk – írja előrejelzésében az Időkép.

Miskolc levegőjének minősége változatos képet mutat: a Vasgyárban és Görömbölyön szennyezett értékeket mértek, a város többi részén elfogadható, vagy annál jobb a levegő a pmmonitoring.hu oldal kedd reggeli tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton apszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.