Ugrás a tartalomra

Játszi könnyedséggel győztek

Létrehozva
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 14. forduló: fölényes miskolci diadal született.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A hazaiak valamennyi negyedben felülmúlták Nógrád vármegyei ellenfelüket és meghaladták a lélektaninak számító száz pontot.

Peka Bau-MEAFC Wolves – EBH-Salgótarján 102–68 (23–14, 30–20, 23–15, 26–19)
Miskolc, egyetemi körcsarnok, 200 néző. V.: Sallai, Tóth K., Szűcs S.
Az egyetemiek legjobb dobói: Kékesi 25/15, Velkey 19/9.

Szollár György Gergő, a MEAFC vezetőedzője: – Örülök, hogy a pihenő alatt is meg tudtuk tartani azt a ritmust, amelyben az első kör végén voltunk. Jó látni, ahogy a csapat egyre jobban megismeri a rendszert, a játékosok egyre önállóbban működtetik és ezáltal egyre hatékonyabban tudjuk végrehajtani a feladatokat. A Salgótarjánnak sok sikert kívánok a bajnokság hátralévő részére, szurkolóinknak pedig köszönöm a folyamatos támogatást. Mindenkinek egészségben és sikerekben gazdag új évet kívánok.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.