Ugrás a tartalomra

Újabb 235 millió forint fejlesztési forrás érkezik Miskolcra

Létrehozva
A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban egyeztetett Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hétfőn.
Kép
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter elöljáróban hangsúlyozta, a város vezetőjével immár másfél éve „gyümölcsöző kapcsolatot” ápol a minisztérium. Navracsics Tibor felidézte azt is, hogy először egy nehéz anyagi helyzetben lévő város és önkormányzat stabilizálását és konszolidálását kellett támogatniuk, de ma már egyre inkább a jövőbeli fejlesztésekről tudnak beszélni.

Jobb gazdasági évet zárt, mint várták

Elmondta, hogy tavaly elindult a Versenyképes Járások Program, a 65 milliárd forintos keretet a Pénzügyminisztérium szakemberei az előző évek eredményei alapján számolták ki, ahogy azt is megállapították, hogy az egyes városok milyen iparűzési adót fizetnek majd be – ez utóbbi képezi a szolidaritási hozzájárulás alapját.

– Már akkor felmerült, hogy az előrejelzések nem lesznek egészen pontosak, hiszen senki sem látta, milyen gazdasági évnek nézünk elébe; lehet, hogy lesznek olyan önkormányzatok, amelyek nem tudják befizetni, amivel előzetesen kalkuláltak, de lesznek olyanok is, amelyek pedig többet fizetnek be – mutatott rá.

Utóbbiak közé tartozik Miskolc is, hiszen az előre jelzettnél jobb gazdasági évet zárt, így több pénzt fizetett be, mint amivel korábban számoltak. Ezekre az esetekre a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöksége azt kérte, hogy teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy a többletbefizetés egy részét a költségvetés visszaadja az adott önkormányzatnak.

– Miskolc esetében is ez történt, jobb gazdasági évet zárt a város, mint amilyet a Pénzügyminisztérium előre jelzett. Arról egyeztettünk most, hogy a mintegy 235 millió forint, amit a közeljövőben megkap Miskolc, milyen fejlesztések szolgálatába állíthatnak majd – mondta Navracsics Tibor, hozzátéve: a város polgármestere „tele van fejlesztési tervekkel”, és abban bíznak, hogy január végén, február elején aláírják a megállapodást a településekkel.

Az első lépés

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere elmondta: Miskolc tavaly 5,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetett be, miközben 2,7 és 2,8 milliárd forint működési támogatást kapott. Ezen kívül 550 millió forint érkezett a DAM egyik tulajdonrészének megvásárlására. És a 150 millió forintos REKI-támogatás mellett 1,3 milliárd forint kormányzati támogatásból tudják felújítani a fürdőt.

Mindezek eredményeként Miskolc tavaly több mint 2 milliárd forint pozitív szaldóval zárta az évet.

– Ez a 235 millió forint az első lépés, a tervek szerint január közepén találkozunk még, és egy hosszabb megbeszélés keretében beszélünk egyrészt a Bükk Városa Program részleteiről, amire szintén kormányzati támogatást várunk, másrészt a fejlesztési elképzeléseinkről – tette hozzá.

Újragondolt önkormányzatiság

A napokban jelentette be Navracsics Tibor, hogy az önkormányzati rendszer módosításáról konzultációt kezd a kormány. A minap.hu most arról kérdezte a minisztert, hogy mire, milyen területekre fog kiterjedni ez a konzultáció, illetve a mostani egyeztetésen ez már szóba került-e.

Navracsics Tibor válaszában elmondta, hogy kedden délelőtt fogja megkezdni a konzultációsorozatot, találkozik többek között a Települések Országos Szövetségének, majd a Magyar Önkormányzatok Szövetségének delegációjával is.

Három nagy területet érint az egyeztetés: az önkormányzatok, valamint a választott tisztségviselők jogállását, harmadikként pedig az önkormányzati szféra finanszírozását.

– Látszik, hogy a szolidaritási hozzájárulás központi problémája az önkormányzati rendszernek. Ma is szóba került a közösségi közlekedés finanszírozása, ami a jelenlegi jogszabályok szerint egyedül a fővárosban kötelező önkormányzati feladat. Azt figyelhettük meg, hogy lassan csökkent az állami támogatás összege, ami nehezebb helyzetbe hozza az önkormányzatokat. A kistelepülések között pedig sok olyan van, ami nem képes fenntartani magát, nem tudja az anyagi alapjait megteremteni a működésének. Ezeket a kérdéseket kell újragondolnunk – mondta Navracsics Tibor, hangsúlyozva: okos kompromisszumra törekednek, ami „jó az önkormányzatoknak, jó a kormánynak, és elsősorban jó a polgároknak”.

Az egyeztetésen és a tájékoztatón jelen volt Czunyiné Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztosa, valamint Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP), országgyűlési képviselő.

Ez is érdekelhet

Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete
A koreai kultúrát ünnepelték a Miskolci Egyetemen
MiskolcVilágOktatásKultúra
Koreai napot rendeztek a Miskolci Egyetemen, ahol a résztvevők a dél-koreai kultúrával, hagyományokkal és a két ország kapcsolataival ismerkedhettek meg. Az esemény vendége volt Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.
Képgaléria
Ünnepi Könyvhét pénteken
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
MiskolcKultúra
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.
Képgaléria
Imasétány Deszkatemplom. Fotó: Osztie Tibor
Ez is az egyház: ministránstalálkozó, bérmálás, jótékonysági koncert, családi nap
MiskolcEgyház
A miskolci vallási közösségek a hétvégén és a következő hetekben is tartalmas lelki feltöltődésre és közösségi együttlétre alkalmas programokat kínálnak.
DAM légifotó. Fotó: Horváth Csongor
A DAM területének rendezése, fejlesztése minden miskolci közös ügye
MiskolcGazdaság
A miskolciak körében érthető módon nagy érdeklődésre tart számot az egykor szebb napokat látott Diósgyőri Acélművek (DAM) sorsa. Dr. Rakaczki Zoltánnal, a terület fejlesztéséért felelős polgármesteri biztossal - több oldalról megközelítve - beszélgettünk el erről a témáról.