Ugrás a tartalomra

A Városgazda több mint háromszáz munkatársa küzd a hóval

Létrehozva
Tizenhárom évvel ezelőtt hullott ennyi hó a városra, ennek érezhető hatása volt a város működésére, jelentősen lelassult a forgalom, azonban a Városgazdának köszönhetően, háromszáztizennyolc munkatárssal és egy tucat kisgéppel sikerült felszabadítani az összes busz- és villamosmegállót – tájékoztatott az alpolgármester.
Kép
hokotro_villamos_260107ml-9.jpg
A hókotró villamos is rótta a köröket. Fotó: Mocsári László

- Nagy mennyiségű hó esett le ma reggelre Miskolcon. Legutoljára tizenhárom évvel ezelőtt volt ilyen minőségű és mennyiségű hó a városunkban. A reggeli órákban akadtak fennakadások a közlekedésben, de én úgy tapasztaltam, hogy hála Istennek sikerült ezt a helyzetet megoldani. Folyamatosan haladt a munka és sikerült ütemezetten felszabadítani a közlekedési útvonalakat. Elsődleges volt a fő közlekedési útvonalak megtisztítása és járhatóvá tétele, a délutáni órákban pedig minden mellékutat fel tudunk már szabadítani. Nagyon szépen köszönjük a miskolciak türelmét ebben a helyzetben – fogalmazott Hollósy András alpolgármester.

Közölte, a szakemberek készültek előre is, az előző éjszaka folyamán több mint kétszáz tonna szóróanyagot szórtak szét a városban.

Kép
ho_lapatolas_utszoro_so_260107ml-5.jpg

- Az az igazság, hogy kicsit elszoktunk a téltől, elszoktunk a hótól, de a Városgazda munkatársai helyt álltak, háromszáztizennyolcan, tizenkét kisgéppel kora hajnaltól takarították a busz- és villamosmegállókat, aztán folytatták a munkát más helyszíneken. Az időjárás előrejelzések szerint jön egy harmadik hullám is, ami szerda este várható. Mintegy öt-tíz centiméter friss hó érkezik még Miskolc térségére. Felkészültünk erre, nem dőltünk hátra, de a munkában szeretnénk kérni a miskolciak támogatását és közreműködését is, illetve természetesen a türelmét, hiszen idő kell ahhoz, hogy a munkások eljussanak a város minden pontjára. Először a legfontosabb, fő közlekedési útvonalakat tisztítják meg. A Városgazda munkatársai és gépei folyamatosan dolgozni fognak – nyilatkozta az alpolgármester a Miskolc Televíziónak.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.