Ugrás a tartalomra

Folytatódott a hóeltakarítás Miskolcon

Létrehozva
Csütörtökön is folytatódott a hómentesítés és a síkosságmentesítés Miskolcon. A Városgazda tájékoztatása szerint Miskolc 60 százaléka már hómentes.
Kép
Középiskolások havat lapátolnak
Folytatódott a hóeltakarítás Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Csordás László, a Miskolc Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a munkák jelenleg is nagy erőkkel zajlanak.

– Most is 300 fő feletti létszámmal dolgoztak a munkatársak a város takarításán – fogalmazott, hozzátéve, hogy gyakorlatilag már a mellékutcák hómentesítése van soron.

Miskolc 60 százaléka hómentes

A tájékoztatás szerint a város területének közel 60 százaléka már hómentes, miközben a fő közlekedési útvonalakon mindenhol biztosított a közlekedés.

– A főközlekedési útvonalak mindenhol meg vannak takarítva, a buszútvonalakon pedig zavartalanul tudnak közlekedni a járatok – emelte ki az ügyvezető.

Síkosságmentesítés zajlik

A közösségi közlekedéshez kapcsolódó területeken is jelentős előrelépés történt. Csordás László elmondása szerint egy-két villamos- és buszmegálló kivételével valamennyi megálló megtisztult, ezeken a helyszíneken jelenleg már elsősorban a síkosságmentesítés zajlik.

– Most már nem a hó eltakarítása, hanem a biztonságos használat biztosítása a fő feladat ezeknél a pontoknál – tette hozzá.

A hóeltakarításban és síkosságmentesítésben összesen 313 fő vett részt, akik kézi és gépi erővel dolgoztak a város különböző pontjain.

Miskolc minden részébe eljutnak

A Városgazda munkatársai a következő napokban is folytatják a munkát, elsősorban a lakóövezetekben, ahol a szűkebb utcák és a parkoló járművek miatt lassabban halad a hómentesítés.

A városüzemeltetés célja, hogy a következő időszakban Miskolc minden városrészében tovább javuljanak a közlekedési feltételek, és a téli időjárás ellenére is biztonságosan lehessen közlekedni gyalogosan és járművel egyaránt.

Preview Image
Adventi villamos és téli hangulat a belvárosban. Mocsári László galériája.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.