Ugrás a tartalomra

Minden lépésnek súlya van

Létrehozva
A miskolctapolcai Aurora Hotelben ma délelőtt megkezdődött a Wellness Chess Tour nemzetközi sakkverseny.
Kép
sakkverseny. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere tette meg a verseny nyitólépését. Fotók: Juhász Ákos

A hét fordulós, svájci rendszerű viadalra nevezett harminchárom játékos öt országot képvisel. A nemzetközi mesterek közül az egyaránt miskolci Pribelszky Bence és Vanczák Tamás a legnevesebb annak ellenére, hogy vármegyei klubjaikat már mindketten kinőtték és fővárosi, valamint Budapest környéki egyesület színeiben szerepelnek.

Kép
sakkverseny. Fotó: Juhász Ákos

Megnyitó beszédet Hollósy András, Miskolc alpolgármestere mondott:
– Számunkra megtiszteltetés, hogy otthont adhatunk a rangos versenynek, amelyen tizenöt miskolci sakkozó is részt vesz. Örvendetes, hogy a labdarúgás és a kosárlabda mellett városunk a sakkban is nagyhatalom. Ez a játék nemcsak küzdelem, művészet is, ebben a műfajban, akárcsak az életben, minden lépésnek súlya van.
Az alpolgármester tette meg az első forduló első táblájának nyitólépését. Az impozáns szállodában vasárnapig pedig már a sakkozók lesznek a főszereplők.

Kép
sakkverseny. Fotó: Juhász Ákos

A program:
Aurora Hotel, konferencia terem (Miskolctapolca, Fagyöngy utca 2-4.).
2. forduló, január 15., 16.00.
3-4. forduló, január 16., 9.00 és 15.00.
5-6. forduló, január 17., 9.00 és 15.00. FIDE értékszámszerző gyors verseny: 19.30.
7. forduló, január 18., 9.00.

Címkék

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.