Ugrás a tartalomra

Miskolcon tartották a Digitális Polgári Körök idei első találkozóját

Létrehozva
A DVTK Arénában tartották a Digitális Polgári Körök (DPK) idei első, évindító találkozóját. Az esemény délelőtt 11 órakor kezdődött Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.
Kép
Digitális Polgári Körök Miskolc
Digitális Polgári Körök gyűlés Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

A találkozó a Digitális Polgári Körök tavaly ősszel indult országjáró programsorozatának része, amely korábbi állomásain is nagy érdeklődés kísérte a miniszterelnök szereplését. Orbán Viktor több alkalommal hangsúlyozta: Magyarország számára kiemelten fontos a béke megőrzése, valamint a családok és a gyermekek védelme.

A rendezvényt Pataky Attila, az EDDA frontembere nyitotta meg. Előadása előtt hangsúlyozta: „Ártást és káoszt lehet teremteni ideig-óráig, de az életet nem lehet legyőzni soha.” 

Kép
Háborúellenes Gyűlés
Pataky Attila, az EDDA frontembere. Fotó: Osztie Tibor

A műsorvezető, az ugyancsak miskolci születésű Rákay Philip elmondta: több változás is történt 2026-ban a gyűlések lebonyolításában, de a legfontosabb üzenetek nem változtak. „Kiállunk a béke mellett és nemet mondunk a háborúra. Aki békét akar, velünk tart” – fogalmazott, majd hozzátette: „Miskolc nélkül nincs győzelem.”

Ezután Tóth-Szántai József polgármester lépett a színpadra. Beszédében hangsúlyozta, hogy a DVTK Aréna az összefogás és a modernitás jelképe, ahogyan Miskolc városa is az. Felidézte a DVTK közelgő, 116. születésnapját, és kiemelte: a város és a csapat sorsa összefonódott. Mint mondta, Miskolc nem a szavakból, hanem az elvégzett munkából él. A béke nem elvont politikai fogalom, hanem a város jövőjének alapfeltétele, hiszen a fejlesztéseket – sok egyéb között az Avas Szálló és a Diósgyőri vár megújítását – meg is kell védeni.

Kép
Háborúellenes Gyűlés
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. Fotó: Osztie Tibor

A polgármester szerint Miskolc békéje és biztonsága a legfontosabb, különösen annak fényében, hogy néhány száz kilométerre ma is háború zajlik. Hangsúlyozta: a város összefog a bajban, segített a háború elől menekülőknek, és felelősségteljes döntésekkel nemet mond a konfliktusokra.

Kiemelte: Miskolc évek múlva az ország egyik legfontosabb ipari és regionális központja lehet, ehhez azonban békére és stabilitásra van szükség. „A Bükk városa programmal nagy dolgokat kezdtünk el, és készen állunk a folytatásra” – mondta.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszédében felidézte a 2010 előtti időszakot, amikor még elképzelhetetlennek tűnt az M30-as autópálya Kassáig, a CineFest nemzetközi vendégei vagy az Y-híd megépítése. Megemlítette a hamarosan megnyíló, miskolci sportcélú repülőteret, valamint az édesanyáknak járó adókedvezményeket is.

Felidézte a doni emlékműnél napokban tartott megemlékezést, hangsúlyozva: nem engedik, hogy magyar fiatalokat ismét háborúba küldjenek.

Sorsod Borsod – nálunk háromszor annyit kell dolgozni a sikerért

 – fogalmazott, majd hozzátette: a körzet eddig négyszer győzött, és ötödször is nyerni fognak. A cél egyértelmű szerinte: megőrizni a békét.

Kép
Háborúellenes Gyűlés
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Fotó: Osztie Tibor

Az eseményen videóüzenetben jelentkezett be Benczés Miklós, a DVTK korábbi labdarúgóedzője, valamint Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, aki kiemelte: a 21. századi egyetem építéséhez békére és kiszámíthatóságra van szükség.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára történelmi visszatekintésében felidézte a rendszerváltás utáni időszakot, és hangsúlyozta: bár sok minden változott az elmúlt 36 évben, az értékek nem.

Mi nem változtunk, kiszámíthatók vagyunk, a választók tudják, mit tettünk le az asztalra

– mondta.

Hollósy András alpolgármester szerint nem véletlen a helyszínválasztás: a DVTK Aréna a közösség, az identitás és a szenvedély szimbóluma. Hangsúlyozta, hogy Miskolc ma már európai színvonalú sportinfrastruktúrával rendelkezik, miközben a várost egyesek lepratelepként, mások kincsesdobozként látják. Üzenetet küldött a kárpátaljai magyaroknak is: „Velük vagyunk, számíthatnak ránk.” Beszédében áprilisi politikai küzdelmekre is utalt, hangsúlyozva: kemény mérkőzés vár a városra.

Kép
Háborúellenes Gyűlés
Hollósy András alpolgármester. Fotó: Osztie Tibor

A rendezvényen Kocsis Máté is felszólalt, aki élesen bírálta az ellenzéket, valamint az Európai Unió Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatását. Arra kérte a választókat, hogy szavazatukkal a Fideszt támogassák. A találkozó végén Orbán Viktor miniszterelnök lépett a színpadra. Az általa elmondottakról külön cikkben számolunk be.

Preview Image
Háborúellenes gyűlés Miskolcon. Osztie Tibor galériája.

Élő közvetítés:

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.